Nobel-békedíjra jelölték Greta Thunberg svéd környezetvédő aktivistát. A 16 éves lányt három norvég képviselő jelölte az elismerésre – írja az MTI.

„Azért jelöltük Gretát, mert az éghajlatváltozás jelentette fenyegetés az egyik legfőbb oka a háborúknak és a konfliktusoknak” – mondta el Freddy Andre Oevstegaard norvég parlamenti képviselő csütörtökön egy norvég lapnak.

Nyár óta a lány minden pénteken iskola helyett a stockholmi parliament elé vonul, és így követel határozottabb fellépést a klímaváltozás ellen. Thunberg példája nemzetközi mozgalmat indított el, tömegmozgalommá nőtte ki magát. Oevstegaard szerint ez fontos hozzájárulást jelent a békéhez.

Thunberg az Aftonbladet című svéd napilapnak elmondta: „hihetetlen és egy kicsit különös”, hogy egy ilyen nagy díjra jelölték.

A norvég Nobel-bizottság közlése szerint idén 304 embert és szervezetet javasoltak Nobel-békedíjra. Tavaly a Nobel-békedíjat Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivista vehette át. A díjat 1901 óta 99 alkalommal ítélték oda.

Fotó: Hanna Franzen / AFP