Ana Brnabić kormányfő kijelentette, hogy a hatalom semmilyen okot nem adott arra, hogy az 1 az 5 millióból nevet viselő tüntetés radikalizálódjon, és hozzátette, hogy továbbra is keserű szájízzel gondol vissza a Szerbiai RTV-be történt behatolás és egyes ellenzéki politikusokra.

Az erőszakos behatolással számomra megszűntek a békés tüntetések. Az, hogy itt vagyok most, az én támogatásomat jelzi a Szerbiai RTV irányába, mondta a kormányfő a köztévének adott interjújában.

“ Nagyon fontos, hogy ne relativizáljuk ezt az erőszakos cselekményt, azzal, hogy azt mondjuk, ők nem bűnösök, hanem a kormány és a Szerbiai RTV a bűnös. Tudnunk kell, hogy ki a bűnös és azokat el kell ítélnünk”, közölte Brnabić, majd hozzátette, hogy ő mindig készen áll a párbeszédre, de erőszakos emberekkel nem hajlandó tárgyalni.

Hozzátette, hogy a szerbiai polgároknak nincs mitől félniük, és hogy a szerb állam megmutatta, hogy meg tudja őrizni az alkotmány adta jogokat és megvédje a demokráciát.

Nőhetnek a fizetések és a nyugdíjak is

Brnabić szerint a köztartozás csökkenése, a pénzügyi stabilitás lehetővé teszi, hogy az év végéig megemeljék a közszférában dolgozók fizetését és a nyugdíjakat is. A kormányfő szerint többlet van a költségvetésben, de ügyelnek majd arra, hogy a pénzügyi stabilitást ne veszélyeztessék.

Arra a kérdésre, hogy mikor nőhet az életszínvonal a kormányfő azt mondta, hogy Szerbiába tavaly 3,5 milliárd euró külföldi beruházás érkezett, ami lehetővé teszi, hogy belátható időn belül jobban éljenek majd az emberek.