Március 29-én 18 órakor a topolyai Jail Piano Barban mutatják be Szabó Palócz Attila Varratszedés című verseskötetét: a kiadánynak ez lesz az első vajdasági bemutatója, amelyen a költővel Dippold Ádám beszélget, Csernik Árpád színművész pedig verset mond. Az est vendége Erős Ervin, akinek a Könny a nap tüzén című zenei cédéjét is bemutatják, amelyről a rendezvényen dalok hangzanak el.

A Varratszedés Szabó Palócz Attila új verseskötete, amely tavaly, az év végén jelent meg Kárpátalján, az ungvári székhelyű Intermix könyvkiadónál.
A kötet anyaga elsősorban a szerző friss hangulatú, új verseire épül, amelyek az elmúlt években keletkeztek – és némelyek ezek közül bekerültek a Budapesten megjelenő, Az év versei című válogatásba is – , de mivel ez Szabó Palócz első, Kárpátalján kiadott könyve, az ottani közönség előtti bemutatkozás jegyében tartalmaz egy válogatást a korábbi datálású, de kötetbe eddig még nem sorolt műveiből is.
A Délvidéktől Kárpátaljáig, az egykori Jugoszláviától a volt Szovjetunióig… A kötet élményanyagában így három régiót köt össze sajátos módon: Vajdaságot (ahol a szerző született és nevelkedett, és amelyet továbbra is hazájának tekint, mintha soha el sem szakadt volna tőle…), Magyarországot (ahol jelenleg is él, alkot, dolgozik…) és Kárpátalját (ahol már évek óra rendszeresen visszajáró vendégként ismerik és ahol az új kötete megjelent, emellett pedig tiszteletbeli kárpátaljaiként is befogadták…).
A kötet anyagába beválogatott, korábban keletkezett verseknek köszönhetően pedig a Varratszedés több mint három évtized termését öleli fel a szerző érdeklődési körének, figyelmének, művészi eszközeinek időközbeni változásaival, a költészethez való viszonyulásának (át)alakulásával együtt.
A kötetet Icsu Renáta illusztrálta.

Ritka véletlen, hogy egymástól függetlenül – szándékosság vagy előzetes egyeztetés nélkül – egyszerre jelenjen meg két olyan kiadvány, amelynek akár egyben is lehetne a helye. Erős Ervin és Szabó Palócz Attila, egy immár jól bejáródott szerzőpárosként, évtizedek óta ír együtt dalokat, szerez zeneszámokat. S miközben Kárpátalján készült Szabó Palócz Attila új kötete, amelybe ilyen szerzemények dalszövegei is bekerültek, időközben Újvidéken megjelent Erős Ervin zenei cédéje Könny a nap tüzén címmel, amely közös dalaik egy részét is tartalmazza.
A cédé címadó dalának, a Könny a nap tüzén címűnek pedig a szövege a Varratszedésben is olvasható.
Ezért Erős Ervin lesz lesz az est vendége, a rendezvényen a cédét is bemutatják, és arról dalok hangzanak el a programban.

A rendezvényen nemcsak a Varratszedés tér haza a „forrásvidékére”, Vajdaságba, de a Szabadkán élő topolyai színművész, Csernik Árpád is hazalátogat a városba, amelyben nevelkedett, Topolyára. Szabó Palócz Attila verseit az ő tolmácsolásában hallhatja a közönség.

A könyvbemutató után laza terefere, kötetlen beszélgetésekkel, amíg a készlet (ki)tart…
A kötet és a cédé a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható. A belépés díjtalan. A szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.