Május elsején a rendőrök mindenütt ott lesznek, ahová a polgárok nagyobb számban mennek majálisozni, hogy szavatolják a legmagasabb fokú biztonságot, jelentette ki Vlаdimir Rebić, a szerb rendőrség igazgatója.

„A belügyminisztérium illetékeseit holnap minden olyan szerbiai kirándulóhelyre kivezényeljük, ahová a majálisozók várhatóan nagyobb számban látogatnak el, hogy szavatolni tudjuk biztonságukat, és szükség esetén segítsünk” – idézi a rendőrigazgató szavait a belügyminisztérium által a sajtóhoz eljuttatott közlemény.

Rebić gratulált a munka ünnepe alkalmából, és arra kérte a polgárokat, hogy tüzet csak az arra kijelölt helyen gyújtsanak, és kerüljék el a nemkívánatos helyzeteket, annak érdekében, hogy minden rendben legyen.

A rendőrigazgató azt is elmondta, hogy a közlekedési rendőrök azon fognak fáradozni, hogy a forgalom minél zökkenőmentesebb legyen.