Május végén hozott döntést a prágai városi bíróság, amelynek értelmében a csantavéri Dér Csaba bérgyilkost, aki a gyanú szerint három kivégzés elkövetője három különböző országban, a magyar hatóságoknak adják majd ki, írja a Blic cseh sajtóértesülésekre hivatkozva. Annak ellenére azonban, hogy Dér Csaba beleegyezett ebbe a döntésbe, még egy ideig a prágai börtönben marad.

Mivel Szerbia is kérte a bűnöző kiadatását, a bíróság elsődleges döntéséről a szenátus is tárgyal majd, így végül Dér sorsa, akinek magyar és szerb állampolgársága is van, Marija Benesova igazságügyminiszter kezébn van.

Nagy erőkkel keresik Dér Csabát, a maffia bérgyilkosát

Amióta a biztonsági kamerák által rögzített felvételekből kiderült, hogy a szabadkai, egészen pontosan csantavéri születésű Dér Csaba ölte meg hidegvérűen szombaton reggel a harminchét éves Nebojša Markovićot, a szerb rendőrség nagy erőkkel keresi az 1980-ban született elkövetőt.


Dér Csabát a döntés napján bilincsben hozták a prágai városi bíróságra, több felfegyverzett rendőr kíséretében. Előállítása idején mosolygott a bíróra és a jelenlévő újságírókra is.

Szeretem Csehországot, mondta Dér a bíróságon megjelenteknek, majd hozzátette, egyetért a kiadatással, Magyarországra szeretne menni, mert a családja ott van.

Acél ketrecben raboskodik Dér Csaba

Acél ketrecben őrzik a kegyetlen vajdasági mészárost, Dér Csabát, írja a Blikk.hu. Magyarország egyik legkeresettebb gyilkosát még mindig Csehországban tartják fogva. Lassan egy hónapja, hogy a vajdasági férfit elkapta a cseh rendőrség, de még mindig rejtély, melyik országnak adhatják ki majd.


Dér ügyvédje a jelenlévő újságíróknak elmondta, a vajdasági gyanúsított senkivel sem lehet kapcsolatban a börtönben, senkivel sem érintkezik, még a többi elítélttel sem.

Dér a gyanú szerint Magyarországon egy budapesti bevásárlóközpont parkolójában végzett V. László üzletemberrel.

Dér Csabát március elsején tartóztatták le a prágai Amadeus szállodában. Hamis papírokat, két pisztolyt, töltényeket, hangtompítót, parókát és szemüveget találtak a szobájában. Fennáll a gyanú, hogy ott is gyilkosságra készült. Négy országban is körözték, Szerbia és Magyarország mellett Spanyolországban és Hollandiában is követett el bűncselekményt.

A „vajdasági mészáros” egyébként feltételezhetően 2004. májusában követte el első gyilkosságát, amikor meggyilkolta Branislav Jelačićot. Ezért a gyilkosságért kicsivel kevesebb, mint 13 évet ült börtönben.