Novak Đoković bejutott a 42,6 millió euró összdíjazású, Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe, miután a negyeddöntőben 7:5, 6:2, 6:2 arányban nyert a német színekben versenyző Alexander Zverev ellen. Az első helyen kiemelt szerb teniszező ellenfele a döntőbe jutásért az osztrák Dominic Thiem lesz, aki 6:2, 6:4, 6:2-re győzte le az orosz Karen Hacsanovot. A másik ágon a spanyol Rafael Nadal és a svájci Roger Federer mérkőzik a fináléba kerülésért.

A Roland Garros negyeddöntőjében a világranglista első helyezettje az első játszmában igencsak megszenvedett Zverevvel, akinek több break-labdája is volt, s a kilencedik játékban el is nyerte Đoković adogatójátékát, s a játszma megnyeréséért adogathatott. A szettet azonban nem sikerült megnyernie, mivel a szerb teniszező három játékot nyert zsinórban, ebből kettő breaket, így 7:5-re az övé lett az első játszma.

A szett ilyen módon történő elvesztése igencsak megzavarta Zverevet, aki a folytatásban árnyéka volt önmagának, s kétszer is elveszítette az adogatójátékát, így valamivel több mint másfél órányi küzdelem után Đoković kétszettes előnyre tett szert.

A harmadik játszmában a világranglista éllovasa a egy breaknek köszönhetően 5:2-es előnyhöz jutott, s akkor másodszor is elnyerte Zverev adogatójátékát, így 7:5, 6:2, 6:2 arányban megnyerte a találkozót, s bejutott az elődöntőbe.