Tatjana Matić, a kereskedelmi és idegenforgalmi tárca államtitkára azt mondta, hogy a nyugat-balkáni roaming díjak csökkentésére vonatkozó egyezmény életbe lépése jó hír a nyári idény elején, tudósít a 021.rs hírportál.

Matić rámutatott, hogy a díjcsökkentés jelentős, amit szakaszosan vezetnek be, július elsejétől kezdve. Az egyezmény aláírói Szerbia, Montenegró, Észak-Macedónia és Albánia, de a megállapodás szerint az érvényes lesz Koszovó területén is.

Az első időszakban a kimenő hívások díja 62 százalékkal, a bejövőké pedig több mint 20 százalékkal lesz olcsóbb. Az SMS ára 50 százalékkal, az adatforgalomé pedig 87 százalékkal csökken, magyarázta Matić és hozzátette, az egyezmény valamennyi említett országra vonatkozik, különbségek csak a felhasználók tarifacsomagjaiból adódhatnak.

Szerbia már korábban egyezményt írt alá Montenegróval, Észak-Macedóniával és Boszniával, a további díjcsökkentés során pedig Albánia is ebbe a csomagba került.

Nyitókép: Pixabay