Visszavonulok, még mielőtt az ellenzéknek sikerül közel kerülnie hozzám, mondta Aleksandar Vučić szerb elnök, majd megjegeyezte, hogy ez tíz éven belül sem történhet meg.

Még tíz évig is maradhatnék, nem tudnának leváltani. De ez eszem ágában sincs. Kivonulok én addig a politikából, mondta Vučić, hozzátéve, hogy az eredmények miatt van ez így.

A Szerbiai Köztévének adott interjújában végül kiemelte, hogy az eredmények magukért beszélnek, az eredmény pedig az, hogy Szerbia gazdasága fejlődik, egy független, önálló állam, amelynek sikerült megőriznie semlegességét, de óvnia a nemzeti érdekeket.

Hozzátette, jövőre már valaki más kerül a Szerb Haladó Párt élére, mert ő nem jelölteti magát az elnöki posztra.

Eljön az idő, amikor az embernek észre kell vennie, hogy más kell, hogy átvegye a helyét. Eljön az az idő is, amikor az ember nem egyenlítheti ki magát az állammal.