A legfrekventáltabb helyen nyitott nemrég irodát a Szerb Haladó Párt zentai szervezete: a Posta utcában, a városi ügyfélfogadó iroda melletti helyiséget vették bérbe a várostól, s mint kiderült, olyan áron, amiről a legtöbb vállalkozó csak álmodhat. A haladók egy négyzetméterért nem egész száz dinárt fizetnek, ami a piaci árnál nyolcvan százalékkal kedvezőbb – derült ki abból a videóból, amelyet Goran Jovanović, az Egy az ötmillióból mozgalom tagja tett közzé a közösségi oldalon.

A Szerb Haladó Pártnak korábban is kiváló helyen volt az irodája, hiszen abba az üzlethelyiségbe költöztek be, amelyben előtte a Sabotronic cég működött.

Amikor még megfelelt a régi üzlethelyiség a Szerb Haladó Párt zentai szervezetének (forrás: SNS Facebook)

Aztán egyszercsak előálltak egy kéréssel, hogy a község biztosítson nekik új irodahelyiséget, mert a jelenlegi beázik. Czegledi Rudolf, Zenta város polgármestere megpróbálta a felelősséget az üzlethelyiségek bérbeadásáért felelős bizottságra, gondolván, döntsenek azok ebben az ügyben, de ez az ötlete kútba esett, ugyanis a tagok az április 11-én megtartott ülésük végén egy olyan záróhatározatot hoztak, amelyben közölték, a bizottság nem illetékes olyan ügyben, amikor a bérlő a fent említett okok miatt kéri, hogy új üzlethelyiséget biztosítsanak neki. A bizottság ezért azt ajánlotta a polgármesternek, mint illetékes, döntse el ő, hogy ad-e egy másik helyiséget a Vajdasági Magyar Szövetség koalíciós partnerének.

Czegledi bizonyára alaposan megfontolta a dolgot, s végül májusban meghozta a szerinte helyes döntést, amit természetesen arról szólt, hogy a Szerb Haladó Párt zentai szervezetének biztosítanak egy másik helyiséget. A polgármester azonban még egy „kis ajándékkal” is kedveskedett a haladóknak, ami abból állt, hogy a piaci ár (44 ezer dinár) húsz százalékáért, havonta mindössze 8800 dinárért adta bérbe a Szerb Haladó Pártnak a kilencven négyzetméteres üzlethelyiséget.

Ahogy a mellékelt dokuemntumból is kiderül, ez az ajánlat már a Szerb Haladó Pártnak is tetszett, s minden bizonnyal kölcsönös hátbaveregetések és széles mosolyok közepette, a város polgármestere és az alpolgármester, vagyis Czegledi Rudolf, illetve Győri István aláírták a bérbeadásról szóló szerződést.

Напредњацима 80% попуста – 80% kedvezménny a haladóknak.

❗️❗️❗️ Председник општине Рудолф Цегледи (СВМ) доделио је сенћанским напредњацимa jедан од најбољих пословних простора у граду (90м2), уз екстра повољну месечну закупнину, која је умањена за 80% у односу на редовну цену! [ВИДЕО ЈЕ ДВОЈЕЗИЧАН: СРПСКИ – МАЂАРСКИ] ❗️❗️❗️ Ceglédi Rudolf (VMSZ) polgármester odaítélte a zentai haladóknak a város egyik legjobb üzleti helyiségét (90m2), amelyet a normál bérleti díjhoz képest 80%-os kedvezménnyel használhatnak! [A VIDEÓ KÉTNYELVŰ: SZERB – MAGYAR]

Posted by 1 od 5 miliona • Senta on Wednesday, July 24, 2019

A videóban Goran Jovanović amellett sem ment el szó nélkül, hogy a Czegledi által biztosított árnak köszönhetően a városi költségvetés évente félmillió dinártól esik el, ami egy négyéves mandátumban kétmillió dinár (17 ezer euró).