Kommandósok gyűrűjében vitték vissza D. Csabát (37) a Pólus Center mögötti füves területre, ahol még tavaly szeptemberben hidegvérrel megölt egy 49 éves magyar vállalkozót – számolt be az esteről a Blikk, amely azt írja, hogy a szerb–magyar kettős állampolgárságú bérgyilkos egy szemtanú szerint teljesen közönyös arccal mutatta meg a rendőrségnek, hol és miként végzett áldozatával.

„Rengeteg maszkos fegyveres vette körül, de rajta nem volt csuklya, golyóálló mellényt azonban viselt. Látszott, hogy az egyenruhások komolyan felkészültek, nehogy a férfinak megforduljon a fejében a szökés” – árulta el a lapnak egy férfi, aki a távolból figyelte a „kihallgatást”..

D. Csaba korábban beismerte a gyilkosságot, majd a bíróság július 20-án egy hónapra elrendelte a letartóztatását.
A csantavéri születésű férfi 2018 szeptemberében tizenegy kilogramm kokaint kínált eladásra a vállalkozónak, ám drog helyett édesítőszert tett az egyenként egykilós csomagokba. Amikor a vállalkozó D. kocsijába behajolt, a bérgyilkos fejbe lőtte, majd a holttestet a közeli Szilas-patakba húzta.

A vajdasági mészáros bűnlajstromán azonban jóval több van: gyanúsítható azzal is, hogy 2018 júliusában Amszterdamban egy kávézóban előre kitervelten fejbe lőtt egy ott tartózkodó horvát férfit, ahogy Belgrádban is fegyvert rántott. Utóbbi eset kapcsán azonban felmerült, hogy hibázott., mivel áldozatának semmilyen kapcsolatban nem volt az alvilággal, büntetve sem volt korábban.

Nem úgy, mint az áladozat sógora, aki állítólag a hírhedt Rózsaszín Párducok ékszerrabló banda tagja volt. Egy rivális csoport már korábban megpróbálta felrobbantani, de a merénylet kudarcot vallott. Most felmerült, hogy D.-nek őt, nem pedig rokonát kellett volna megölnie.

Dér Csaba a segítőjével is végzett (?), nehogy elárulja, hol bujkál

Amennyiben Hágában az a döntés születik, hogy a csantavéri Dér Csabát Szerbiának adják ki, akkor a szerbiai illetékes szervek azt is vizsgálni fogják, hogy a bérgyilkosnak volt-e köze a zombori Nebojša Karan eltűnéséhez és halálához, ugyanis a szerbiai tájékoztatási eszközök szerint Karan segített Dérnek a szökésben, aztán egyik napról a másikra eltűnt.

D. Csaba ellen előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség. A Prágában elfogott bérgyilkos kiadatását Szerbia is kérte, a cseh igazságügyi miniszter a két országban elkövetett bűncselekmények súlyára és az ezekért járó büntetések mértékére tekintettel Magyarország mellett döntött.