Szerbia ifjúsági kosárlabda-válogatott tagjaira az Udinében zajló U16-os Európa-bajnokságon egy – a szerb sajtó szerint albán – férfi támadt, aki előbb csak provokálta őket, majd késsel a kezében el is kezdte őket zavarni.

A Blic megszólaltatta Igor Rakočevićet, a Szerbiai Kosárlabda-szövetség alelnökét, aki elmondta, hogy a 16éven aluli fiúknak volt fél óra szabadidejük, s ekkor kimentek sétálni egyet az olaszországi városban.

„A séta során összetalálkoztak egy kerékpáron közlekedő albán férfival, aki elkezdte sértegetni őket, majd azt hangoztatta, hogy No Serbia, Kosovo – Albania. A fiúk egy kézmozdulattal jelezték neki, hogy hagyja őket békén, és álljon félre. Ebből azonban semmi nem lett, mivel nem mozdult, hanem még erélyesebben provokálta őket. A játékosok a csapatkapitány köré gyűltek” – nyilatkozta a szövetség alelnöke, aki elmondta, hogy egyik pillanatról a másikra ijesztő jelenetek zajlottak le, ugyanis a férfi leszállt a kerékpárról, és elkezdte őket zavarni, miközben a kezében egy kés volt.

„A játékosok nagyon megijedtek, de sikerült valamennyiüknek bemenekülni a szállodába. Szerencsére senki nem sérült meg. Az esetet jelentettük a rendőrségnek” – mondta Rakočević.

Nyitóképünk illusztráció