Egy nemzetközi személyvonat ment neki Rumánál annak az autónak, amelyik a lecsukott sorompók között próbált meg átjutni az út egyik oldaláról a másikra: az ütközés következtében egy személy súlyos sérüléseket szenvedett – írja a 021.rs.

Az eset szerda este, fél tizenegykor, egészen pontosan 22:28-kor történt, amikor az automata sorompóval felszerelt vasúti átjárónál az autós a lecsukott sorompó ellenére a sínekre hajtott. A szerb hírportálok információi szerint az autóban ülő személyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Szerbiai Vasút Infrastruktúra (Infrastruktura železnice Srbije) közölte, hogy a balesetért egyedül és kizárólag a személygépkocsi sofőrje okolható, aki nem tartotta be az előírásokat és közlekedési jelzéseket, hanem megpróbálta kikerülni a vasúti átjárónál felszerelt sorompókat.

A közvállalat felszólította a közlekedésben résztvevőket, hogy ne kerüljék ki a lecsukott sorompókat, s vegyék figyelembe a közlekedési jeleket és figyelmeztetéseket.