Örökös vitatéma az emberek körében, hogy megéri-e politizálni, kifizetődik-e az egyéni vélemény elhallgatása, a pártparancs teljesítése. Szerbiában a Korrpucióellenes Ügynökség honlapján bárki megtekintheti a politikusok vagyonbevallását, amely tartalmazza a havi bevételüket, s természetesen azt is, hogy milyen ingatlannal, járművel rendelkeznek.

Ezt tettük mi is, s az adatbázisból kiderült, hogy Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki a tartományi parlament elnöki tisztségét tölti be 2012 óta, havonta 114 180 dinárt keres, s ezenkívül a Park – Palics Közvállalat közgyűlésének is a tagja, amiért havonta 20 000 dinárt fizetnek ki neki, így összesen 134 180 dinárt keres.

Átlagkereset: Szabadka és Zenta az élbolyban, Kishegyes és Szenttamás a sereghajtók között

Vajdaságban Újvidéken a legmagasabb az átlagjövedelem: a tartományi székvárosban júniusban 58 565 dinárt kerestek a dolgozók átlagosan az év hatodik hónapjában, ami 5000 dinárral több, mint amennyit a lista második helyén álló verseciek (53 443 dinár) vittek haza. A dobogóra még a nagybecskerekiek fértek fel, ahol 51 602 dinár volt az átlagfizetés júniusban, olvasható a Köztársasági Statisztikai Hivatal honlapján.

Köztársasági képviselők

Kovács Elvira – mint képviselő havonta 72 000 + 26 000 dinárt kap, vagyis összesen 98 000 dinárt keres;

Fremond Árpád – a havi bére 69 237 + 27 320 dinár, vagyis 2016 júniusa óta havonta 96 557 dinárt kap;

Pásztor Bálint – havonta 78 804,78 dinár a fizetése 2016 júniusa óta, amihez még hozzájön 30 693,02 dinár átalány, így összesen 109 497,8 dinárt keres. A tulajdonában van még egy 2012-es KIA Cee’d személygépkocsi;

Pék Zoltán – havonta 96 710 dinárt kap köztársasági képviselőként, s emellett van egy 2000-es Opel Vectrája;

Államtitkárok

Vicsek Annamária – oktatási államtitkárként havonta 84 784 dinárt keres, s ugyanettől a minisztériumtól havonta kap még 46 810,5 dinárt (máshol van a lakhelye és a munkavégzés helye), s még havonta 2962,26 dinárt vesz fel az Európa Kollégium igazgatóbizottsági elnökeként. Ez összesen 134 556,76 dinár;

Juhász Attila – mezőgazdasági államtitkárként az illetékes minisztériumtól nettó 84 000 dinár fizetést kap, s 2014 májusa óta havonta 49 000 dináros juttatásban részesül a magyarcsernyei önkormányzattól, amely azért fizeti neki ezt az összeget, mert tagja annak a munkacsoportnak, amelyik a helyi gazdaság fejlesztéséért felelős. Így összesen havonta 133 000 dinárt keres;

Kern Imre – 2014 májusa óta havonta az építkezési, közlekedési és infrastrukturális minisztériumtól 140 ezer dinár kap, s az említett dátumtól havonta 90 ezer nyugdíjat is felvesz, vagyis havonta összesen 230 ezer dinárt keres. A tulajdonában van még egy 2015-ös Audi A3-as;

Vickó Ferenc – az egészségügyi államtitkárnak 110 000 dinár a havi nettó fizetése, s a nevén van egy 2007-es Opel Antara, valamint egy 2014-es Audi A6-os. Vásárolt még egy 2006-os Honda CB900-as motorkerékpárt és egy 2006-os Keeway Matrix robogót.

Tartományi képviselők

Erdély Lenke – a havi bére 158 000 dinár, s ehhez havonta még hozzájön 3153 dinár, mivel az újvidéki Miloš Crnjanski Kulturális Központ igazgatóbizottságának a tagja;

Pelt Ilona – három évvel ezelőtt nevezték ki képviselőnek, s azóta minden hónapban 104 461,44  dinárt kap. A tulajdonában van egy 2004-es Škoda Fabia kombi, valamint egy 2012-es Audi A4 kombi;

Bojan Bagi – a szabadkai közkórháztól havonta 105 000 dinárt kap, s mint tartományi képviselő átalányban havi 36 000 dinárban részesül. Tagja a szabadkai Egészségház igazgatóbizottságának, amiért ülésenként 3000 dinár jár neki;

Kormányos László – a csókai Kulturális és Művelődési Központ korábbi vezetője 2016 óta tartományi képviselő, s havonta 90 000 dinárt visz haza. Egy 2008-as Citroen C4-es tulajdonosa;

Patyi Lajos – 2016 júniusa óta havonta 92 995,37 dinár a fizetése. Tulajdonát képezi egy 2004-es Kia Carens személygépkocsi.

Polgármesterek

Bilicki Zoltán – az adai polgármester kinevezése, vagyis 2016 júniusa óta 78 284,06 dinár fizetést kap.

Czegledi Rudolf – Zenta község első embere havonta 76 052 dinárt kap, s tulajdonát képezi egy 2005-ös Yugo Koral, valamint egy 2006-os Volkswagen Golf személygépkocsi;

Fejsztámer Róbert – a magyarkanizsai község polgármesterének 90 000 dinár a fizetése. Tulajdonában van egy 2014-es Opel Insignia;

Kislinder Gábor – a topolyai polgármester havonta 86 372,06 dinárt keres, s mint nyugdíjas, az államtól ezenkívül még havonta 34 000 dinár ellátmányt is kap, így összesen 120 372,06 dinárt keres. Van egy 2000-es Lada Nivája, egy 2003-as Škoda Fabiája, valamint egy 2017-es Škoda Octaviája;

Alpolgármesterek

Horvát Tímea – a szabadkai alpolgármester, aki a VMSZ helyi szervezetének elnöke is, havonta 93 400 dinárt keres, s tulajdonosa egy 2003-as Fiat Puntónak;

Győri István – a Szerb Haladó Párt zentai szervezetének az elnöke havonta 80 000 dinárt kap a város alpolgármestereként.

Mint látható, a közpénzen működő intézmények vezetői fizetése jóval a szerbiai átlagbér felett áll, ami májusban 42 ezer dinár volt, vagyis a munkavállalók fele ennél kisebb összeget vitt haza a hónap végén. Az, hogy az említett összegeken kívül a politikusok a pártjuktól kapnak-e még külön pénzt, nem kötelesek a vagyonnyilatkozatban feltüntetni.