Egy huszonhat éves sofőrnek tizenkét órát kellett töltenie a pecsincei (Pećinci) rendőrállomáson, mivel a fiatalember súlyos alkoholos befolyásoltság alatt ült a volán mögé. Már magában ez is elég lett volna a rendőrségi intézkedéshez, azonban a történet ezzel nem ért véget, ugyanis a próbajogosítvánnyal rendelkező fiatalember a megengedettnél erősebb, Alfa Romeo márkájú autót vezetett olyan időszakban, amikor nem is lett volna szabad részt vennie a közlekedésben, s nekihajtott egy telefonoszlopnak, amelyet félbetör.

A sofőrt a rumai Szabálysértési Bíróság 150 ezer dinárra büntette, emellett huszonegy büntetőpont is a neve mellé került, s egy évre bevonták az engedélyét, vagyis nem vezethet B kategóriás járművet.