Súlyosan megsérült a feketedoboza annak az ukrán utasszállító repülőgépnek, amelyet Irán januárban véletlenül lelőtt – jelentette be az iráni védelmi miniszter szerdán, az ország külügyminisztere azonban leszögezte: a sérülés ellenére sem adják át másik országnak a dobozt – írja a 444.hu.

Amir Hatami iráni védelmi miniszter, akinek a szavait az iráni állami média tolmácsolta, azt mondta, a kár helyreállításában a szakértők a minisztérium segítségét kérték. Hozzátette, hogy a feketedoboz tartalmának a kielemzése csak a helyreállítás után kezdődhet el.

Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-ese január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le az iráni főváros közelében. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy az iráni Forradalmi Gárda légvédelme lőtte le a gépet tévedésből. A repülőn 176 ember volt, és senki sem élte túl a tragédiát.

Irán hivatalosan is beismerte, hogy lelőtte a szerdán lezuhant ukrán gépet

A gépen 57 iráni-kanadai kettős állampolgár is utazott, velük kapcsolatban január végén Abbasz Muszavi iráni külügyi szóvivő újságíróknak bejelentette, Teherán őket is iráni állampolgárnak tekinti.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a múlt héten teljes és független vizsgálatot sürgetett a feketedoboz ügyében Zarífnál. A miniszterelnök januárban már  felszólította Iránt, hogy küldje Franciaországba a repülőgép feketedobozait, mert ott rendelkeznek a súlyosan megrongálódott adatrögzítők alapos vizsgálatához szükséges eszközökkel.

Ukrajna kezdettől fogva kérte, hogy neki adják át a dobozokat – amelyek a repülési adatokat, illetve a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rögzítik -, de az ukrán szakemberek csak arra kaptak lehetőséget, hogy iráni kollégákkal közösen elemezhetik ki a berendezések adatait Iránban.

____________________________________________________________________

Nyitóképünk illusztráció. (Fotó.Wikimedia commons)