Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter közölte, hogy Szerbiában folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzöttek száma, ezért egyre több covid-intézmény munkája tér vissza az eredeti kerékvágásba – írja az RTS honlapja.

A miniszter szavai szerint a Zvezdara klinikai kórház már holnaptól fogadja a nem koronavírusos pácienseket, a Banjica ortopéd kórház pedig 4-5 nap múlva tér vissza eredeti feladataihoz. Ezen intézményekben eddig csak koronavírusos betegeket kezeltek.

Lončar azt is elmondta, hogy nemcsak a koronavírusos betegek száma csökken, hanem azoké is ,akik lélegeztetőgépen vannak, illetve az elhunytak száma is.

A miniszter hozzátette azonban, hogy még mindig nagy számú vizsgálatot végeznek a covid intézményekben.

Szerbiában a tegnap délután 15 órakor kiadott információk szerint az elmúlt nap folyamán három halálos áldozatot követelt a járvány és 100 újönnan fertőzöttet regisztráltak.

Száz új fertőzött, három elhunyt

Illusztráció (Fotó: archív)