35.000 dináros pénzbüntetést kell fizetnie a Kladovo községhez tartozó Podrška település általános iskolájában dolgozó egyik tanítónőnek, mert a tanügyi intézmény igazgatója szerint nem tartotta be a járványügyi intézkedéseket – írja a szerb sajtó.

Marina Milosavljevićnak az volt a „bűne”, hogy nem akadályozta meg, hogy az iskola két tanulója kezet fogjon egymással.

A Danas arról ír, hogy az eset még szeptemberben történt, de most került nyilvánosságra, amikor a tanítőnő egyik munkatársa közösségi oldalán közzétette az erről hozott végzést.

„A dolog szeptember 10-én az egyik szünetben történt. A gyerekek az udvaron mindannyian maszkot viseltek, és a védőtávolságot is betartották. Ekkor két hatodikos diák megpróbált kezet rázni egymással. Én figyelmeztettem őket, hogy ne tegyék, de nem hallgattak rám. Az igazgató pont akkor jött arra és meglátta az esetet. Ráadaásul az is kiderült, hogy aznap nem én voltam az ügyeletes, mert megváltoztatták az ügyeletes tanárok sorrendjét. Ez sem számított enyhítő körülménynek, ahogyan az sem, hogy a gyerekek később elnézést kértek tőlem” – mondta a tanítőnő, aki meghatározott időre van felvéve az iskolába, és igencsak meglepődött azon, hogy a büntetésről szóló végzés megjelent az interneten, mert elmondása szerint senkinek sem mutatta meg.

Az iskola igazgatója által október 1-jén kiadott végzés szerint a tanítőnő három hónapon keresztül kap 20 százalékkal kevesebb fizetést, mivel nem tett eleget munkafeladatának, azaz a gyerekekkel nem tartatta be a járványügyi előírásokat.

Marina Milosavljević fellebbezett a döntés ellen, de az illetékes szervek ezt nem vették figyelembe, így marad a büntetés.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)