Aleksandar Vučić szerb elnök szerint a 2021-es év végére Szerbiában az átlagfizetés eléri majd az 570 eurót, az átlagnyugdíj pedig a 270 eurót – írja az RTV honlapja.

Az elnök a Pink TV műsorában beszélt erről.

„Hiszem, hogy az év végére elérjük az 570 eurós átlagot, a nyugdíjat pedig átlagosan 270 euróra tudjuk emelni. Ez jelentős siker lenne ilyen nehéz év után” – mondta Vučić, aki arra is kitért, hogy ha a GDP 2021-ben 5 százalék feletti emelkedést mutat, akkor lehetőség lesz még egyszer növelni a fizetéseket és a nyugdíjakat, valamint akkor a nyugdíjasok többször is számíthatnának pénzjuttatásra.

„Bebizonyosodott, hogy jó döntés volt 100 eurót adni a polgároknak, mert ez növelte a fogyasztást és a gazdasági optimizmust“ – mondta az elnök, aki szerint Szerbia volta az az ország, amely egész Európában a legjobban viselte a koronavírus-járvány okozta gazdasági terheket.

Vučić a szabadúszók (freelancerek) problémájára is kitért, szavai szerint találnak majd megoldást a gondjaikra.

Az Adóhivatal megkezdte a szerbiai szabadúszók ellenőrzését

A szerb elnök megismételte, hogy január elsejétől átlagosan 5,9 százalékkal növekednek a nyugdíjak, az állami szektorban dolgozók fizetése 5 százalékkal lesz magasabb, a minimálbért pedig 2.000 dinárral, azaz 6,6 százalékkal növelik.

Aleksandar Vučić (Fotó: archív)