Ma megfordulhat a szenátusi többség Amerikában, de az elnökválasztás végeredménye már nem. Georgiában tegnap tartották a szenátorválasztás második fordulóját (amilyet csak ebben az államban tartanak), míg a Kongresszus mindkét házának együttes ülésén összeszámlálják és hitelesítik a december 14-én államonként leadott elektori szavazatokat.

Georgia állam mindkét új szenátora demokrata lehet. Raphael Warnock feketebőrű baptista lelkipásztor több mint ötvenezres szavazatkülönbséggel legyőzte Kelly Loeffler milliárdos szenátort, míg a másik versenyben Jon Ossoff 0,4 százalékkal (kb. 16 ezer szavazattal) vezet az eddigi szenátor, David Perdue előtt, miközben még kb. 90 ezer szavazat vár számlálásra.

Ha a demokrata jelöltek mindkét helyet megszerzik, a párt hat év után visszanyeri a szenátusi többséget, amivel sokkal könnyebbé válik Joe Biden következő elnök törvényhozásbeli támogatása. Mint ismeretes, az eddigi többségi vezető, Mitch McConnell (Kentucky) szenátor már Barack Obama 2009-es beiktatásának estéjén megfogadta, hogy minden demokrata törekvést meg fog hiúsítani. Az elmúlt hét hónapban például több tucat törvényjavaslatot napirendre sem volt hajlandó tűzni, amit a képviselőház pedig már elfogadott. Különösen a világjárvánnyal kapcsolatos mentőcsomagok elutasítása miatt fordulhatott meg a georgiai szenátori mandátumok sorsa is. McConnel ugyanakkor heteken belül végigverte Trump harmadik legfelsőbb bírósági jelöltjének jóváhagyását tavaly októberben, miközben már gyűltek az elnökválasztási szavazatok. Ugyanő viszont nem volt hajlandó Obama 2016 februári jelöltjét még csak meghallgatni sem, mondván, hogy majd a novemberi választás után dől el, ki jelölhet új bírát a Legfelsőbb Bíróságba.

Biden győzelmének kikiáltása

A Kongresszus két háza közép-európai idő szerint ma 19 órakor ül össze, hogy összeadja az 50 állam és Washington főváros elektori szavazatait. Mint ismeretes, minden egyes államban a november 7-én megjósolt eredmények alapján szavaztak az elektorok, így Joe Bidennek – a hétmilliós szavazattöbbséggel járó – 306, Donald Trumpnak 232 elektori szavazat jutott. Ezeket minden állami törvényhozás hitelesítette (és 61 bírósági keresetben sem sikerült egyetlen államot sem megfordítani), csak az elnök leghűségesebb csatlósai – és a megvezetett, összeesküvés-elméletekben hívő tömegek – próbálkoznak még mindig a választók akaratának megdöntésével.

Trump a múlt szombaton könyörögve-fenyegetőzve próbálkozott a georgiai főjegyzőnél sikertelenül, hétfőn pedig arra kérte Mike Pence alelnököt (aki a mai együttes ülést levezeti), hogy ne Biden, hanem az ő elektorainak a „szavazatát” adja össze. Ez persze illegális és lehetetlen, és Pence állítólag meg is mondta ezt főnökének.

Ennek ellenére több mint egy tucat republikánus szenátor és 140 képviselő készül arra, hogy – a törvényes lehetőséggel élve – megkérdőjelezze az egyes államok kormányzói által beküldött elektori szavazatokat. Ehhez akár egyetlen szenátor és egyetlen képviselő is elég, és akkor a két Háznak külön-külön kétórás vitát kell tartania a kérdésben.

Valószínűleg a szenátusi republikánus többség sem szavazná meg az eredmény megfordítását, de mivel a Képviselőházban demokrata többség van, a szavazók akaratának megdöntésére elméleti esély sincs.

A Fehér Házból kiszivárgó hírek szerint Trump valójában már belátta, hogy vesztett, de a végsőkig feszíti a húrt, valamint megpróbálja megtartani magát a rivaldafényben, azért hetvenkedik.

Az eddigi elnök és csatlósainak viselkedésére mindeddig nem volt példa az Egyesült Államok történetében – és félő, hogy az összeesküvés-elméletek kitartó ismételgetésével (amit a magyar kormánypropaganda is szorgalmasan terjeszt) hosszú időre aláássák az emberek demokrcáiába vetett bizalmát.

A legnagyobb veszély viszont az, hogy esetleg éppen ez a cél.

USA, 2020. december 14.: Az Elektori Testület 302:232 arányban megválasztotta Joe Bident az Egyesült Államok 46. elnökévé (Elektori térkép: NYT)