A jövő héttől kezdve 5000 fontos bírságot kapna mindenki, aki indokolatlan ügyben utazik külföldre Nagy-Britanniából egy törvénytervezet szerint, ami csütörtökön kerül a parlament elé, írja a 444.hu.

Nagy-Britanniából elvileg jelenleg is tilos külföldre menni nyaralni vagy pihenni a hétfőn lejáró korlátozások értelmében, de a jövő hétfőtől ezt már egy külön szabály rögzítené, komoly pénzbírságot is róva az elkövetőkre. Csak az hagyhatja el az országot, aki igazolni tudja, hogy például munka, oktatás, gyereknevelés vagy egészségügyi kezelés miatt volt indokolt számára az út.

A jelenlegi nyitási tervek szerint leghamarabb május 17-étől mehetnek a britek magánügyben, pihenni vagy kikapcsolódni más országokba, ugyanakkor ez még változhat az oltások alakulása, illetve a járvány európai állapota miatt.

Matt Hancock egészségügyi miniszter szerint azért van szükség a külföldi utazások szigorúbb korlátozásokra, hogy ne érkezhessenek be az országba új fertőzöttek, illetve esetleg új variánsok, melyek veszélybe sodorhatnák az oltási tervet is. A kormány tervét támogatja az ellenzéki Munkáspárt is.

Hétfőn Boris Johnson miniszterelnök már figyelmeztette az országot, hogy nem szabad abba az illúzióba ringatni magukat, hogy megúszhatják az Európa többi országában tapasztalt felfutását a járványnak. Az egyik miniszter, Lord Bethell már azt is javasolta, hogy az összes szomszédos európai országot a vörös listára kéne tenni a beutazási szabályozásban, ugyanakkor Hancock szerint ezt nem tervezi a kormány.

A britek is szigorítanak (Fotó: archív)