Aleksandar Vučić államfő a Prva Televízió vendégeként pénteken éjszaka azt mondta, kizárólag Nebojša Stefanovićtól függ, hogy miniszter marad-e, és hogy erről az elkövetkező napokban beszélnek majd, amikor visszatér külföldi útjáról. Hozzátette, bárki, aki kapcsolatban áll az alvilággal, felel majd ezért.

„Dijana Hrkalovićról nincs jó véleményem, Stefanovićról már kicsit jobb „, mondta Vučić arra a kérdésre, hogy a sajtó szerint Stefanovićnak köze van a bűnügyi szervezetekhez.

Egyelőre nem tudni, hogy megkezdődött-e az a nagytakarítás a Szerb Haladó Pártban, amit Vučić több alkalommal bejelentett már. Hivatalos információ erről nincs, de a Južne vesti szerint egyes helyi szervezetek bizalmatlansági szavazást tartottak Nebojša Stefanović és Zlatibor Lončar esetében.

Vučić elmondta, összeül a párt Főbizottsága, amely ülésen szerepelni fognak a személycserékről. A Blic szerint erre az ülésre május 29-én kerül sor.

Zoran Panović analitikus magyarázata szerint valószínűleg a választások előtti tisztogatásról van szó, mert az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a Szerb Haladó Párt a választásokon szervezetten és egységesen vesz részt.

A Blic értesülése szerint a Főbizottság ülése várhatóan hangos lesz. Ezen döntenek majd a személyi megoldásokról, illetve a SZHP és a SPAS, vagyis Aleksandar Šapić pártjának egyesüléséről.

A személyi kérdések közül a legkomolyabb név Nebojša Stefanović, aki a belgrádi szervezet elnöke, a kormány alelnöke és védelmi miniszter is. Az előttünk álló két hétben a helyi szervezetek szavaznak majd a személyi kérdésekben, s végül ezeket vitatják majd meg a Főbizottság ülésén.

— A cél az, hogy a Szerb Haladó Párt elveit továbbra is érvényesíthessük, ezért harcolni fogok, de nem valószínű, hogy én leszek a következő elnökjelölt. Erről még nem született döntés – mondta Aleksandar Vučić a Prva TV vendégeként.