A jagodinai képviselő-testület és az Egységes Szerbia nevű párt elnöke, Dragan Marković Palma kedden tévévitára hívta Dragan Đilast és Marinika Tepićet, a Szabadság és Igazság Párt elnökét és alelnökét, mint fogalmazott, azok a „hazugságok” miatt, amelyeket állított a két politikus róla, miszerint kiskorú lányokat futtatott.

Marković írásos nyilatkozatában közölte, hogy a vitát bármikor, bármelyik tévécsatornán lefolytathatják és hozzátette, a dolgot egyetlen feltételhez köti, mégpedig, hogy a vitában Đilas is részt vegyen, mivel Palma szerint ő áll az ellene indított lejárató kampány hátterében.

– Ők folyamatosan hazudnak, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy ők fosztották ki Szerbiát, és arról a tényről is, hogy Dragan Đilas hajlamos a családon belüli erőszakra, ezért az egész botrány kizárólag hazugságokra alapozzák, amit kizárólag a sajtón keresztül folytatnak, figyelmen kívül hagyva Szerbia állami intézményeit – írta a jagodinai képviselő-testület elnöke.

Amint arról már többször írtunk, a Szabadság és Igazság Párt alelnöke szemtanúk vallomásai alapján azt állította, hogy Jagodinában kiskorú lányokat futtatnak, ennek megszervezésével pedig Dragan Marković Palmát gyanúsítja.

Dragan Marković Palma, Dragan Đilas és Marinika Tepić (Fotó: N1)