Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási, harcos- és szociális kérdésekkel megbízott miniszter nem kapott engedélyt a helyi szervektől, hogy pénteken, illetve szombaton Koszovóba látogasson.

Az epidemiológusból nemrég politikussá avanzsált miszter csütörtök este kapott negatív választ kérelmére.

Kisić Tepavčević a Pristinai egyetem kihelyezett intézményében Kosovska Mitrovicán tett volna látogatást, ahol az orvosi kar epidemiológiai szakán vizsgáztatta volna az egyetemistákat.

A miniszter sajtóirodája szerint indoklás nélkül utasították el kérelmét, ahogyan 39 szerbiai zarándokét is, ők Koszovóban néhány ortodox kegyhelyet kerestek volna fel, de ők sem kaptak beutazási engedélyt.

A koszovói fél brutálisan megsérti a Brüsszeli Egyezményt, amely a garantálja a mozgásszabadságot, anticivilizációs politikájukkal pedig továbbra is azt demonstrálják, hogy elutasítanak mindent, ami a szerb néphez kapcsolódik” – áll többek között a sajtóközleményben.

Darija Kisić Tepavčević (Fotó: N1)