Pályafutása során másodszor nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokságot Novak Đoković: a szerb teniszező kétszettes hátrányba került a görög Sztefanosz Cicipasz ellen, ám végül 6:7 (6-8), 2:6, 6:3, 6:2, 6:4 arányban nyert.

Legutóbb hasonló bravúrra Párizsban az argentin Gastón Gaudio volt képes, aki 2004-ben honfitársa, Guillermo Coria ellen 6:0-ra és 6:3-ra elveszítette az első két játszmát, utána viszont 6:4-re, 6:1-re és 8:6-ra nyert.

A 34 éves Đokovićnak ez volt a hatodik döntője a Roland Garroson, s 2016 után másodszor emelhette magasba a serleget. A világelső 19. Grand slam-serlegét szerezte meg Páriszban, így már csak egy GS-serleg választja el Roger Federer és Rafael Nadal rekordjától: a svájci és a spanyol teniszező is 20-20 Grand slam-serleget szerzett eddig a pályafutása alatt.

Az első szett hajrája ritkán látott drámát hozott, ugyanis a mindössze 22 éves Cicipasz 5:4-es vezetésénél játszmalabdához jutott, de Đoković megnyerte a tizedik játékot, s utána a következőben elnyerte a görög adogatójátékát, így a szettért adogatott. Cicipaszt azonban ez nem zavarta, előbb egy breakkel egyenlített, majd  rövidítésben 4:0-s, majd 5:2-es előnyre tett szert. Ezután viszont a világelső pillanatai következtek, aki négy pontot nyert zsínórban, és játszmalabdához jutott. A görög teniszező keze azonban nem remegett meg, magabiztosan megnyerte mindkét adogatása utáni pontot, majd egy minibreaknek köszönhetően az első játszmát is.

A második szettben Cicipasz ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta: az első és a hetedik játékban is elnyerte a világelső adogatójátékát, s nagyon magabiztosan, 6:2-vel az övé lett a játszma.

A harmadik szett negyedik játékában sem utalt semmi arra, hogy megváltozhat a játék képe, hiszen Cicipasz 40:15-re vezetett, akkor azonban Đoković néhány nyerő ütéssel fordított, s végül az ötödik break-labdát kihasználva 3:1-es vezetésre tett szert, majd a saját adogatójátékának a megnyerése után már 4:1 állt az eredményjelzőn. Mindent megpróbált a görög, hogy egyenlítsen, de Đoković a legfontosabb pillanatokban maximálisan koncentrált, és nyerő ütésekkel végül 6:3 arányban nyerte meg a játszmát.

A folytatás ugyanúgy nézett ki, mint az előző szett: a hibázni szinte képtelen Đoković két breaknek köszönhetően nagyon gyorsan elhúzott 4:0-ra, s ekkor már nagyon valószínű volt, hogy a 2021-es Roland Garros fináléja az ötödik játszmában dől el. Így is lett, mivel a világelső a negyedik szettet 6:2-re nyerte meg.

A döntő szettben Cicipasznak mindjárt break-labdát kellett hárítania, ami az első játékban sikerült, a harmadikban azonban nem, így Đoković breakelt, és mivel utána mindig megnyerte a saját adogatójátékát, így 3:1-es, 4:2-es és 5:3-as vezetésre tett szert. Cicipasz nem adta könnyen magát, mindig felzárkózott, de Đoković adogatójátéka során nem volt esélye még break-labdára sem, így a szerb világelső négy óra és tíz percnyi küzdelem után – a második meccslabdát kihasználva – 6:7, 2:6, 6:3, 6:2, 6:4-re győzte le a nála tizenegy és fél évvel fiatalabb ellenfelét, aki az első két szettben remekül játszott, utána viszont nagyon sok ki nem kényszerített hibát vétett, így nem kerülhette el a vereséget.

Novak Đoković 2016 után másodszor nyerte meg a Roland Garrost (Fotó: Sport World News)