A magyar és a német válogatottnak is sorsdöntő az F csoport utolsó mérkőzése, amelyet Münchenben rendeznek: a magyaroknak győzniük kell a továbbjutáshoz, míg a vendéglátóknak a döntetlen is elegendő a legjobb tizenhat közé kerüléshez. A magyarok kikaptak Portugáliától 3:0-ra, utána viszont 1:1-es döntetlent játszottak a világbajnok franciákkal. Németország öngóllal veszített a világbajnoktól, a portugálokat viszont 4:2-re győzte le.

A bravúr kapujában volt, de végül nem sikerült legyőznie a német válogatottat Münchenben a magyar nemzeti csapatnak a 2020-as Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában, így Marco Rossi csapata a csoport negyedik helyén végzett.

A magyar válogatott Szalai Ádám góljával szerezte meg a vezetést a 11. percben. A németek a 66. percben egyenlítettek Havertz révén, aki Gulácsi Péter hibája után talált a hálóba. A németek csak két percig örülhettek, ugyanis a következő akció végén Schäfer András fejesgóllal ismét a magyar együttest juttatta előnyhöz. A 2:2-es végeredményt Groetzka alakította ki a 84. percben egy bombaerős lövéssel, amibe Gulácsi csak beleért,de hárítani nem tudott.

A csoport másik mérkőzésén Franciaország és Portugália is 2:2-es döntetlent játszott, így a franciák megnyerték a csoportot, Németország lett a második, és Portugália is továbbjutott a harmadik helyen.

Kövesse élő, szöveges tudósításunkat!

90+4. perc: Vége a mérkőzésnek, Magyarország pontot szerzett, de kiesett

90. perc: Letelt a rendes játékidő, négy perc a hosszabbítás – a németek letáboroztak a magyar kapu előtt

88. perc: Nemanja Nikolić és Lovrencsics Gergő áll majd be a magyar csapatba

84. perc: Nem bírta a nyomást a magyar védelem, Goretzka 14 méterről egyenlített

82. perc: A gólszerző Szalai Ádám helyére Varga Kevin jött be

81. perc: Kroos lőtt mellé centiméterekkel, Gulácsi szemmel kísérte a labdát

80. perc: Müller fejelt fölé, Gulácsi nem kapkodja el a kirúgást

75. perc: Az elfáradt Sallai helyett Schön lépett pályára

68. perc: Schäfer András vezetéshez juttattja a magyar csapatot. Szalai Ádám tette elé a labdát, ő pedig fejjel továbbította a kapuba a kifutó Neuer mellett – 2:1

66. perc: Egyenlítettek a németek: Gulácsi nem találta el a labdát, Hummels a kapu felé fejelte, s Havertz csak továbbította a kapuba

66. perc: Fiola a labda helyett Ginther lábát találta el, ő is besárgult

65. perc: Botka ment szögeltre, a sarokrúgás nem okozott gondot a magyar védelemnek

64. perc: Szalai hátulról szabálytalankodik, sárga lapot kap az orosz játékvezetőtől

63. perc: Portugália egyenlít a világbajnok franciák ellen, 2:2, Magyarország ismét csoportharmadikként továbbjutó, a németek kieső helyen

62. perc: Sallai a kapufát találta el, ha kicsit beljebb megy, akkor Neuernek kellett volna védenie

61. perc: Fiola lódult meg, Sané kézzel ért a labdához a tizenhatos vonala előtt, sárga lapot kapott érte, és magyar szabadrúgás jöhet

60. perc: Havertz került helyzetbe, hosszan vette át a labdát, Orbán szögletre mentett

59. perc: Kleinheisler keményen belőtt szabadrúgását Neuer öklözte ki, utána még Fiola elé került a labda, aki rosszul találta el

57. perc: Gündogant lecserélte Löw, Goretzka jött a helyére

56. perc: Gündogan és Schäfer fejelt össze a magyar tizenhatosban, mindkettőt ápolni kell, de ezzel is múlnak a másodpercek

54. perc: Kroos beadása után jól védekezett a magyar csapat, Kleinheislert harcolt ki szabadrúgást

52. perc: A csoport másik meccsén fordítottak a franciák, 2:1-re vezetnek, s jelen állás szerint Magyarország a csoportmásodik, Németország pedig a harmadik

50. perc: Higgadtan gurigáznak a magyar játékosok, és szépen jutnak előre

47. perc: Gnabry beadásába csúszik bele Fiola, szépen blokkol a magyar védő

46. perc: Elkezdődött a második félidő, egyik csapatnál sincs csere

A másik mérkőzésen: Franciaország-Portugália 1:1 – a csoport állása: 1. Franciaország 5, 2. Portugália 4, 3. Magyarország 4, 4. Németország 3 pont.

45+2. perc: Véget ért az első félidő, Németország-Magyarország 0:1!

45. perc: Két perc lesz a játékvezetői ráadás

44. perc: 68 százalékban a németek birtokolják a labdát, de továbbra is Magyarország vezet

42. perc: Botka maradt lent a földön, a bokáját fogja, és már jön is az orvosi stáb

39. perc: Sallai is lövéssel próbálkozott, Neuer magabiztosan ölelte magához a labdát

38. perc: Egy gyors magyar akció végén Schäfer kapott egy labdát Kleinheislertől, de lövése fölé ment

35. perc: A németek birtokolják a labdát, amikor egyre jobban kezd esni az eső, szó szerint leszakadt az ég, mintha dézsából öntenék

30. perc: Gündogan elvesztette a labdát, visszahúzta Kleinheislert, amiért ő is sárga lapot kapott

28. perc: Botka Endre rúgta fel hátulról Göndogant, sárga lapot kapott érte – ha Magyarország továbbjut, Botka nem léphet pályára

27. perc: Fiola megint felrúgta Kimmichet, aki ezt már igencsak rossz néven vette, és egy sort panaszkodott is a játékvezetőnek

23. perc: Állandósult a német mezőnyfölény, csak másodpercekre birtokolja a magyar csapat a labdát

21. perc: Szögletet harcoltak ki a németek, Kimmich adta be, Hummels a kapufára fejelte a labdát. Utána Ginter lőhetett közelről, de Gulácsi megfogta a labdát

19. perc: Kiválóan védekezik a magyar csapat, szépen zárja a területeket

11. perc: Szalai Ádám fejesével vezet a magyar válogatott!  Sallai adta be, Szalai kibújt két védő között és befejelte

8. perc: Fiola másodszor lép oda rendesen Kimmichnek, ezért már jár a szabadrúgás

6. perc: Neuer szedte össze a labdát Sallai előtt

5. perc: Szalai Ádám szögletet harcolt ki, Kleiheisler a közelben levő Schäfert választotta, hiba volt, mert beadását blokkolták a németek

4. perc: Kimmich került helyzetbe, kicsit kisodródott a jobb oldalon, így Gulácsinak nem okozott gondot a lövés

2. perc: Nem lett gól az első német akcióból, Joachim Löw, a vendéglátó szövetségi kapitánya kivette és földre dobta a rágógumiját

1. perc: A német válogatott indította útjára a labdát – fehérben a magyarok, feketében a németek

Münchenben leszakadt az ég, zuhog az eső – a szakértők szerint a csúszós pálya mindig a gyengébb csapatnak kedvez.

F csoport, 3. forduló:

Németország – Magyarország 2:2 (0:1)

München, játékvezető: Szergej Karaszjov (Oroszország). Góllövő: Havertz a 66., Goretzka a 84., illetve Szalai Ádám a 11. és Schäfer Szabolcs a 68. percben.

Németország: Neuer – Ginter (Volland), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan (Goretzka), Kroos, Gosens – Havertz (Werner), Sané – Gnabry (Müller).

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Kleinheisler, Nagy, Schäfer, Fiola – Szalai Á. (Varga K.), Sallai.

OrszágGázolaj (dinár)Benzin (dinár)
Szerbia206197
Görögország220270
Észak-Macedónia189207

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány szerint még annál is jobb teljesítmény kell a német csapat legyőzéséhez a magyar válogatottól, mint amit a címvédő portugálok és a világbajnok franciák ellen mutatott a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. Rossi az MTI kérdésére kifejtette, korábban sokan megkérdőjelezték a válogatott fizikai felkészültségét, de amióta ő a kapitány, a csapata beleáll az egy az egy elleni párharcokba és ennek is köszönhető, hogy versenyre kelt ebben a tekintetben a világ legjobb együtteseivel, sőt, talán felül is múlta.

Az 56 éves tréner szerint van joguk hinni a továbbjutásban, hogy meg tudják csinálni ezt a bravúrt, mert tanítványai megdolgoztak érte azzal, hogy versenyben vannak még. Úgy vélte, éppen ezért meg is kell próbálni a győzelmet kicsikarni, de hozzátette, ugyanazt a hozzáállást várja a játékosoktól, mint amit eddig mutattak, mert akkor ők mindent megtettek, az eredmény pedig már szerencsén és nüanszokon is múlhat.

Rossi a stadion szivárványszínű festésére vonatkozó kérdésekre úgy reagált, az öltözőben nem foglalkoznak politikával annak ellenére sem, hogy mindannyian olyan emberek, akik kellőképpen érzékenyek a társadalmi problémákra. Gulácsi Péter ezt megerősítette azzal, hogy – megfogalmazása szerint – mindenki tudja, mi a véleménye a világról, de futballistaként csakis a találkozóra koncentrál, mert a keretből mindenki tudja, mekkora lehetőség előtt állnak.

Szivárványos aréna és a „mérgezett” törvény

Joachim Löw német szövetségi kapitány és játékosa, Mats Hummels szerint is nehéz mérkőzés vár szerdán a német labdarúgó-válogatottra a magyarok ellen a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
– Ismerjük a magyarokat, nagyon stabil a játékuk, a védelmük kifejezetten erős, veszélyesek lehetnek ránk – jelentette ki a kontinensviadal után a posztjáról távozó szakember.

– Bátran felvállalják az egy az egy elleni párharcokat és ehhez fizikálisan is erősek. A portugáloknak és a franciáknak is gondjai voltak. Az elmúlt három évben rengeteget fejlődött a magyar csapat.

Löw úgy vélte, fontos lenne minél előbb gólt szerezni, ugyanakkor ha ez nem sikerül, akkor türelmes játékkal ki kell fárasztani a magyarokat, s így a 60-65. perc körül jöhetne el az ő idejük.