A Topolyai Sport Club együttese a budapesti Ferencváros ellen lép pályára szeptember 3-án a TSC új stadionjának hivatalos átadásán. A találkozóra a pálya, a nézőtér és az öltözők is készen áll majd – mondta a Nemzeti Sportnak Zsemberi János, a TSC elnöke.

A mérkőzés kezdésének időpontja egyelőre nem ismert, de a hírek szerint a délutáni órákban rendezik majd meg a találkozót. A szerbiai hatályos szabályok szerint a szabadtéri sporteseményeken a lelátó kapacitásának az 50 százaléka elérhető a szurkolók számára, ez azonban a mérkőzés időpontjáig még változhat.

– Azért esett a Fradira a választás, mert a két klubnak majdnem százéves az együttműködése: az írásos emlékek szerint 1927-ben már megmérkőzött a két csapat, emellett a birtokunkban van egy 1928-as emlékplakett a budapesti klubtól, előtte pedig képeslapokat kapott a TSC a Ferencvárostól. Mi voltunk a zöld-fehér testvéreik, ugyanis akkoriban a topolyai csapat is zöld-fehérben játszott – mondta Zsemberi, aki hozzátette, hogy Fradi évtizedekkel ezelőtt szerepelt legutóbb Topolyán, s akkor a vendégek csapatkapitánya Nyilasi Tibor, a hazaiaké pedig Kovács István volt, így szeptember 3-án ők ketten végzik majd el a kezdőrúgást.

A TSC stadionjának látványterve (Fotó: FK TSC)