A kormány javaslata, miszerint 35.012 dinár legyen a minimálbér 2022-ben, nem lesz elég a minimális fogyasztói kosár lefedésére. Kiemelte viszont, hogy az elég lesz a költségek 81,5 százalékára.

„Még nem elég, de már közel vagyunk. A minimális  fogyasztói kosár lefedettsége 2017-ben 62 százalék volt, ma 81,5 százalék”, mondta Mali a szerbiai köztévének adott interjújában. A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a minimálbér azóta 52 százalékkal nőtt, míg a minimiális fogyasztói kosárhoz szükséges összeg tíz százalékos növekedést mutatott, vagyis a bér ötször gyorsabban növekszik.

Mali szerint az előrejelzések azt mutatják, hogy 2023-ban vagy 2024-ben a minimálbér összege lefedheti a minimális fogyasztói kosarat is.

Még mindig félig üres marad a fogyasztói kosár (Novosti)