Az idén, a havi 4.000 euró mellett – ennyibe kerül Tomislav Nikolić dedinjei villájának karbantartása havonta – az adófizetők pénzéből további 500.000 dinárt kell fizetnük adó nélkül, azért, hogy ő és a családja tiszta medencéjű vízben fürödhessenek. Így folytatódik a hagyomány, amely szerint a Nikolić családnak fizetjük a mikrobiológiai vizsgálatok is, egy olyan villában, amelyet egyébként illegálisan használ, írja a Blic.Így a 3,8 millió dinár nagyobb része, amelyet az állam tulajdonában lévő épületekben a medencék karbantartására költenek, a Nikolić család medencéjének tisztántartására kell majd.

Nikolić a dedinjei villát egyébként illegálisan használja, mert sem nyugdíjasként, sem az orosz és kínai kapcsolatokért felelős tanács elnökeként nem jogosult erre. Az, hogy mégis ott lakhat, egy kormánydöntésnek köszönhető.

A vizet egyébként a polgárok költségén abban a két villában is ellenőrzik majd, amelyeket Ana Brnabić használ, de sokkal ritkábban kerül erre sor, mint a tervek szerint Nikolićéknál.

A Blic forrása azt mondta, a medencék mellett ettől az évtől külön pénzt fordítanak a dedinjei villa tenisz és sportpályáinak karbantartására is.

A dedinjei villa (novosti.rs)