A magyarországi parlamenti választással kapcsolatos tevékenység a legnagyobb odafigyelést és munkát igényli, ezért a Vajdasági Magyar Szövetség december 3. és 12. között több mint ezer aktivista részvételével terepi kampányt folytat – jelentette ki november 26-i sajtótájékoztatóján Pásztor István, a VMSZ elnöke. Akkori bejelentése szerint a kampány során igyekeznek megtalálni minden olyan vajdasági magyart, akiről feltételezik, hogy magyar állampolgár, tőlük azt szeretnék megtudni: regisztráltak-e már, kívánnak-e élni a szavazati jogukkal, és ha igen, szükségük van-e segítségre a regisztrációban?

Pásztor István arra külön felhívta a figyelmet, hogy mivel ez a tevékenység jogszerű, a polgárok „ne jelentgessék fel az aktivistákat”.

Feljelentést a hatóságoknál ugyan nem, de bejelentést szerkesztőségünknek tett egy óbecsei olvasónk, akinél kedden járt egy aktivista. Miután az illető rövidre zárva a beszélgetést közölte, hogy nem kíván élni szavazati jogával, az aktivista azzal akarta jobb belátásra bírni, hogy ebben az esetben elveszítheti a magyar állampolgárságát. Olvasónk benyomása szerint nem csupán arról van szó, hogy az aktivisták ilyen módon szeretnék a megkérdezetteket félrevezetni, hanem magukat az aktivistákat is megtévesztették azok, akik felkészítették őket a házalásra.

A magyarországi választási iroda az elmúlt napokban számos levelet küldött ki azoknak, akik már regisztráltak, valamint azoknak, akik állampolgárok, de nem szerepelnek a névjegyzékben, és Orbán Viktor magyar kormányfőtől is érkezik hamarosan egy szavazásra buzdító levél a határon túli magyarok postaládájába.

Orbán Viktor levelet ír (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)