– Olvastam az Europol tájékoztatását, amely az ellenem készülő merényletről szól, de ennél többet nem tudok az ügyről, mindenről az illetékes állami szervek gondoskodnak, így aggodalomra nincs okom – jelentette ki Aleksandar Vučić köztársasági elnök szombaton, késő este a Pink TV-nek adott interjúban.

Az államfő azt azért hozzátette: hét, különböző állampolgárságú személy neve szerepel azon a listán, akik merényletet akartak szervezni ellene, de ő maga egyikükről sem hallott eddig, nem is találkozott a szóban forgó emberekkel.

„Egy európai állam továbbított számunkra meglehetősen részletgazdag operatív értesüléseket a tervezett merényletről, amiért hálás vagyok. Szerbia egyike a legbiztonságosabb országoknak, az utolsó „maffiagyilkosság” másfél éve történt, én magam pedig nem vagyok hajlamos pánikba esni, ezt csak azok a politikusok teszik, akik nem tudnak mást felkínálni; az állítólagos gyilkossági kísérletekről szóló történetekhez azok folyamodnak, akiknek nincs semmi más mondanivalójuk” – mondta az államfő.

Vučić szerint nem könnyű végrehajtani egy merényletet, a szerbiai hatóságok rendelkeznek bizonyos adatokkal, dolgoznak a részletek felderítésén, „bizonyos személyek ellen körözést adtak ki”, s arra vonatkozóan is vannak információik, hogy honnan kellene érkezni a merénylethez használt fegyvernek, illetve kinek kellene azt átadni.

Aleksandar Vučić kitért az ellene irányuló merénylet indítékaira is, mondván, hogy a drogkartellek nem működhetnek, ha nem rendelkeznek az állami szervek támogatásával, hiszen eurómilliárdokról van szó, de az ilyen köröknek Szerbia destabilizálása érdekében állna. „Nem hiszem, hogy az embereket érdeklik az ellenem irányuló merénylettel kapcsolatos történetek, az érdekli őket, hogy az államnak bizonyítania kell, kész küzdeni a drogkartellekkel, s hogy kész mindenkivel szemben egyformán érvényesíteni a törvényeket. Az embereknek tudniuk kell, hogy gyermekeik biztonságban vannak városaink és falvaink utcáin” – mondta Vučić.