A NASA napviharra vonatkozó figyelmeztetést adott ki a Földre, miután a Napon kitörés történt, amely erőteljes mágneses napszelet szabadított fel bolygónk felé.

A napvihar legrosszabb forgatókönyve szerint a műholdak és az éppen űrben tartózkodó személyek is bajba kerülhetnek, valamint a rádió- és navigációs rendszerek is zavart szenvedhetnek.

Egy ilyen nagyságú napkitörés arra is képes lenne, hogy tönkretegye világszerte az elektromos hálózatokat, emellett a vándorló állatokat is megzavarhatja. A kutatók szerint akkora napkitörés is lehet, ami miatt leállhat az internet – derült ki a cikkből.

Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója az infostartnak viszont elmondta, forró, főleg hidrogénből álló gázfelhő ez, ami a Föld felé tart, ezzel a sebességgel három nap alatt ér ide, tehát csütörtökön érkezik a Föld térségébe.

A gázfelhő a Föld mágneses terével azonnal kölcsönhatásba lép, az “kap egy rúgást”, de a Föld mágneses tere elvezeti ezeket a töltött részecskéket a pólusokhoz, ezért sarki fényjelenség mindenképpen várható, egy G2-es osztályú Föld-mágneses vihar is fellép, tehát akár Magyarországon is megfigyelhető lehet majd az esemény, de Skandinávia “magasságában” már biztosan.

A tudós mindenkit megnyugtat, a jelenség nem olyan nagy energiájú ezúttal, így az áramszolgáltatásban sem lesznek zavarok.

“Mi itt, a Föld felszínén védettek vagyunk, de egy erőteljesebb mágneses vihar esetén a GPS-jelek pontossága átmenetileg lecsökken, de azért én nem lihegném túl a dolgot” – húzta alá.

A jelenség egyébként egyre gyakrabban és gyakrabban várható, a következő ilyen 2025-ben lesz.

A Naprendszer (Pixabay)