Alig van élelmiszerüzlet a nagyobb városokban, ahol még lehet kristálycukrot kapni, legalábbis ez a tapasztalat Újvidéken, Szabadkán, Óbecsén és Zentán. A kisebb településeken még csak-csak találni, de úgy tűnik a minisztérium kijelentése, miszerint van elég tartalék és nem kell aggódni a hiánytól, mégsem állja meg a helyét. A fehér kristálycukor mellett porcukrot is elvétve lehet találni a polcokon. Barna nádcukorból viszont nincs hiány, az is igaz, hogy ennek ára sokszorosa a fehérnek. A helyszínen tapasztalt helyzet alapján úgy tűnik, hiába szállítanak le bizonyos mennyiséget a gyártók, azt nagyon gyorsan eladják a boltokban. A vásárlók annak ellenére, hogy azt az ígéretet hallották, hogy mindenből lesz elegendő, mégis nagyobb mennyiségben vásárolnak a megszokottnál, és hamarosan kezdődik a befőzés ideje is, aminek Vajdaságban még mindig nagy hagyománya van. Hasonló volt a helyzet néhány hónappal ezelőtt a liszttel, illetve korábban az élesztővel is, amikor a polgárok pánikszerűen kezdtek vásárolni.

Félig üres polcok az Univerexport egyik szabadkai üzletében, ahol 83 dinárt kérnek a cukorért

 

Közben a Danas is készített egy kutatást, amelyből kiderült, hogy a cukor, amint megérkezik az üzletekbe, el is kel. A legtöbb helyen 85-90 dinárt kérnek egy kilogrammért, de vannak boltok, ahol 120 dinárba is kerül. Vannak üzletek, ahol a nagy kereslet miatt korlátozzák a megvásárolható mennyiséget és legfeljebb 5 kilogrammot lehet venni egy számlára.

A cukor árát egyébként befagyasztották, és a kilogrammos csomagolásért nem kérhetnek többet az eladók 89-90 dinárnál. Az 5 kilogrammos zsákokban viszont már bármennyiért adható a cukor, ami azt jelenti, hogy ha ezt szeretnénk vásárolni, akkor 150 dinárt kell adnunk egy kilogrammért.

Nem is tudták, hogy hiány van, ezért gyorsan eljöttek venni

Szabadkán inkább nincs, mint van 

A szabadkai Univerexport bajai úti üzletében hétfőn délután volt valamennyi kristálycukor, ráadásul 83 dinárért lehetett venni. Vásároltak is, volt aki egyszerre 10 kilogrammot, mert hallotta, hogy nem lehet kapni és a befőzéshez kelleni fog. Mások azért jöttek sietve a boltba, mert nem is tudtak a hiányról, de nem akarnak otthon alapvető élelmiszer nélkül maradni. A szintén bajai úti Gomexben nem lehet kristálycukrot kapni. Kockacukor és barnacukor van a polcokon, az árak pedig 300 dinárig is mennek kilogrammonként ezek esetében. A kristálycukor megvásárolható mennyiségét korlátozták, itt legfeljebb 5 kilogrammot lehet venni. Azt mondják, nem tudni mikor érkezik újabb szállítmány, de azt is azonnal el fogják adni, a korlátozásról szóló döntés pedig nem igazán hozza meg a várt eredményt, mert az emberek háromszor is visszajönnek, ha kell. A Lidl szabadkai üzletében nem üresek a polcok, de cukrot nem lehet kapni. Mintha nem is lenne a kínálatban.

Óbecsén is korlátozzák a vásárlást

Óbecsén vasárnap még volt cukor az üzletekben, de elkapkodták a vásárlók. Ahol hétfőre maradt, ott legfeljebb három kilogrammot lehet vásárolni egyszerre.

Zentán zsákokban áll, nincs, aki kimérje a cukrot

Zentán sem jobb a helyzet, a nagyobb és közepes bevásárlóközpontokban inkább az a jellemző, hogy nincs kristálycukor. Itt is azt mondják, van nekik zsákban, így kapták, de igen sok pluszmunkát jelent az eladóknak a kimérés. Azonban a kereslet miatt kénytelenek ezt is bevállalni.

Szabácson (Šabac) a Danas szerint nincs cukor egy hete, az Aman bevásárlólánc tulajdonosai azt mondják, hogy az ígéret szerint a napokban érkezik, de amint megjön az áru, a nyugdíjasok fel is vásárolják.

Zentán sincs a polcokon cukor

Egyes üzleteknek zsákokban kínálják a cukrot a szállítók, s azt javasolják, ők mérjék ki kilogrammos csomagolásba. Sokan emiatt nem is rendelnek újabb szállítmányt.

A kisebb boltokban azért a legtöbb esetben lehet találni a fehér kristálycukorból, de a legtöbb nagy üzletben üresek a polcok. Szabadkán is azt mondják, amint megérkezik az újabb szállítmány, a vásárlók 20-30 kilogrammjával megveszik az összeset.

Tatjana Matić kereskedelmi miniszter a hétvégén azt mondta, hogy az élelmiszerellátottság stabil, hogy az árutartalékokból 23.000 tonna lisztet biztosítanak a pékiparnak. Liszt és olaj továbbra is van az üzletek polcain.

A cukor kapcsán a Tanjugnak a mezőgazdasági minisztériumban azt mondták, van elegendő a piacon, aggodalomra semmi ok.

Üresek a polcok az üzletekben (Szabad Magyar Szó)