Spanyolországban őrizetbe vették drogdílerek egy csoportját, amely zömmel balkáni államokból származó személyekből állt.

A szerbiai belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni osztályának és a spanyol rendőrség hasonló egységének az együttműködésével, az Europol védnöksége alatt, több hónapnyi nyomozás után, egy összehangolt akció keretében Spanyolországban vették őrizetbe a bűnszervezet tagjait, akik már huzamosabb ideje illegálisan termesztettek és árusítottak marihuánát, írja az N1.

– Az akció során A. R. (1975) szerb, S. K. (1967) boszniai és D. H. (1965) svéd, illetve G. R. (1965), D. R. (1969), I. P. (1967) és R.Đ. (1991) montenegrói állampolgárokat vették őrizetbe – áll a közleményben.

A gyanú szerint a bűnbanda tagjai a spanyolországi Tarragona város környéki kisebb településeken vettek bérbe házakat, ahová áramfejlesztőket, lámpákat, klíma- és öntözőberendezéseket illetve egyéb, a marihuána mesterséges körülmények közötti termesztéséhez szükséges felszerelést telepítettek.

– Négy objektumban illegális laboratóriumokat talált a rendőrség, illetve 5400 tő marihuánát. A gyanúsítottak által használt lakóingatlanokban tartott házkutatások során 100.000 eurónyi hamisított pénz is előkerült – teszik hozzá a közleményben.

A feltételezések szerint a bűnbanda az általa termesztett marihuánát főként Spanyolországban, és más európai országokban értékesítette.