Vasárnap Szerbiában nemzeti tanácsokat választottak a kisebbségek tagjai. Negyed órával a szavazóhelyek zárása után tartott sajtótájékoztatót Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki azzal kezdte beszédét, hogy bejelentette: a Magyar Összefogás és a Vajdasági Magyar Szövetség soha nem látott történelmi győzelmet aratott.

„Most kell szerénynek lenni, mert van mire. Valóban így van, nemcsak azért, mert az összes mandátumot megszereztük, hanem mert a Magyar Összefogás listájára leadott szavazatok száma  meghaladja a négy évvel ezelőtti összes szavazatok számát. Soha ennyi szavazatot nem kaptunk!” — mondta a VMSZ elnöke, aki óriási dolognak tartja az eredményt, azért, mert mint mondta:

„Tudjuk, hogy mennyien vagyunk, de attól függetlenül azt is tudjuk, hogy mit akarunk. Ennek a bizonyítéka a mai nap.”

Pásztor szavai szerint soha nem volt olyan mértékű a bizonytalanság, mint ezekben a napokban, hiszen régóta nem próbálták meg úgy megfélemlíteni őket, mint az utóbbi hetekben.

Pásztor István a vasárnapi sajtótájékoztatón (Screenshot)

„Napi politikai nyerészkedési szándékkal az egész közösséget megpróbálják lefastisztázni. Azzal a szándékkal, hogy elbizonytalanítsanak, összeveszítsenek bennünket, hogy ledózerolják, amit a magyar-szerb együttélés vonatkozásában sikerült elérni. Nem fogjuk megengedni! Ez a mai legitimitás megerősít bennünket. Nem félünk, kiállunk az igazunkért és a partnereink mellett, és azt várjuk tőlük, hogy ugyanígy járjanak el!” – fogalmazott Pásztor.

A VMSZ elnöke szerint a vajdasági magyarság kinyilvánította az önmagához, nemzetiségéhez, és identitásához való ragaszkodását, majd több csoportnak is megköszönte a szavazási részvételt.

„Köszönjük az idős polgároknak a részvételt: amíg ennek a nemzetnek ilyen idős generációja van, addig ennek a közösségnek lesz jövője is. Köszönjük a fiataloknak, akik nagy számban hazajöttek, attól függetlenül, hogy a mindennapjaikat most nem itt élik. Köszönet a VMSZ pártcsaládjának a lankadatlan kitartásért. Az aktivisták seregének, akik mozgósították a szavazópolgároknak és a leköszönő MNT-nek, mert nem lett volna lehetséges a mai eredmény, ha a megélt, elért eredmény nem ilyen lett volna. Köszönet a bátorságért, egyenességért, hitelességért, kitartásért, lendületességért a listának és a listavezetőnek.”

Pásztor szerint a vasárnapi szavazás azt is üzeni, hogy olyan Magyar Nemzeti Tanácsunk van, amelynek „hihetetlen nagy, magas legitimitása lesz”.

„A magyar közösség ragaszkodik a nemzeti tanácshoz, mint a kisebbségi autonómia szervéhez és kiáll mellette, nem hajlandó róla lemondani. Azt is üzeni, hogy méltányolja a közösség az elvégzett munkát és komoly elvárásai vannak a jövőben. Emelt fővel tekintünk a munka elé, ami vár ránk, s amit közösen kell elvégezni” –  fogalmazott Pásztor.