Annak ellenére, hogy a közvéleménynek úgy tálalják, hogy az áram nyolc százalékkal drágult, kiderült, hogy az egyes esetekben a tíz százalékot is eléri. Az állam azt mondja, ez minimális emelkedés és a legalacsonyabb emelés Európa szerte, a Danas azt írja, a drágulás ettől sokkal nagyobb.

Szeptember elsején ugyanis átlagosan 6,5 százalékkal drágult meg az áram, azonban nem sokkal később a szerb kormány arról hozott döntést, hogy megemeli a megújuló energiát felhasználó termelők számára az árakat 83 százalékkal 0,437 dinárról 0,801 dinárra kiloWattóránként. A kettőt összeadva 11 százalékos emelésről beszélhetünk.

Akkor, amikor megérkezik majd a januári villanyszámla, az a háztartás, amelyik példának okáért 700 kiloWattórát használt el, 24,4 százalékkal fizet majd többet, mint idén augusztusban. Akkor a 700 kiloWattóra 6.803 dinárba került (az időben törlesztés 5 százalékos kedvezményével és a tv-előfizetéssel együtt számolva). Januárban ugyanez a fogyasztás 8.467,4 dinárba kerül majd az új árjegyzék szerint.

Ez a számítás nem veszi figyelembe azt az opciót, ha ugyanaz a háztartás idén kevesebbet fogyaszt az adott hónapban, mint tavaly, akkor ugyanis további kedvezményekre jogosult a kormány döntése értelmében.

Az Energatikai Ügynökség közölte, mindent egybevetve is olcsóbb az áram, mint a régióban, a Danas viszont azt írja, hogy adókkal és illetékekkel együtt Szerbiában drágább lesz a villanyenergia januártól mint Bosznia és Hercegovinában, Észak-Macedóniában, Albániában, Magyarországon és Montenegróban.

Január elsejétől egy kiloWattóra a zöld zónában 7,584 dinárba kerül (a mostani 6,896 dinár helyett).  Az olcsó áram 1,724 dinárról 1,896 dinárra emelkedik kilowattóránként.

A kék zónában az olcsóbb áram 2,586 dinár helyett 2,844 dinár, a drágább 9,668 dinár lesz az eddigi 8,792 dinár helyett kiloWattóránként.

A legdrágább, piros zónában a drágább áram 19,34 dinárba kerül az eddigi 17,585 dinár helyett, az olcsóbb 4,396 helyett 4,835 dinár lesz kiloWattóránként.

Goran Radosavljević közgazdász a Danasnak elmondta, hogy a villanyáram egyetlen ok miatt drágul, ez pedig az, hogy valakinek fizetnie kell azért, amiért rosszul irányították a Szerbiai Villanygazdaságot. Hozzátette, a villanytermelés egyetlen inputja sem drágult meg, s ha a vállalatot sikeresen vezetik, akkor mára nyereséges lehetne. Kiemelte, továbbra sem történt reform a vállalatban, ami azt jelenti, hogy továbbra is veszteségesen működik.