Bár a Városrendezési és Környezetvédelmi Titkárság november elején engedélyt adott a Szabadkai Regionális Hulladéklerakónak a települési hulladékkezelésre, azt továbbra sem tudni, hogy mikor lesz bevezetve a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége a háztartások számára, a vállalaton keresztül – írja a Magločistač.

A Regionális Hulladéklerakó a hónap elején megkapta az úgynevezett IPPC engedélyt, ami környezetvédelmi szempontból jelentős, így ezentúl a kommunális hulladékok mellett a nem veszélyes ipari hulladékot is kezelhetik majd.

A közgyűlés elfogadta a Települési Hulladékgazdálkodási Határozat újabb módosításait, így további települések kerülnek be a települési hulladékgyűjtési rendszerbe, a szabvány szerinti szemeteszsákokat pedig kukákra cserélik.

„Kiemelt feladat lesz a város teljes területének zöld kukákkal való lefedése, ezt követően pedig bevezetik a kék kukákat is, így helyben lehet majd kiválogatni a hulladékot” – mondta Radoslav Vukelić, a városi közigazgatási hivatal kommunális titkárságának titkára.

Hozzátette, nem tudni, mikor vezetik be a háztartási hulladékok szelektív gyűjtését.

„Jelenleg nem tudjuk megmondani, hiszen a most előirányozott feladatok ellátásához is további 17 fő foglalkoztatására lenne szükség” – mutat rá Vukelić és hozzátette, hogy addig a szelekciót a Regionális Hulladéklerakóban végzik el.

Slobodan Milošev, a szabadkai Köztisztasági Közvállalat igazgatója elmondta, hogy várhatóan bezárják az sándori szemétlerakót, területét pedig rehabilitálják, így a községi hulladék 100 százaléka a Regionális Hulladéklerakóba kerül majd. Mint bejelentette, a város további 30 millió dinárt biztosít új kukák beszerzésére.