A katonai kiképzésen minden nagykorú polgárnak részt kellene vennie 30 éves koráig, de azokat is érintenie kellene a kiképzésnek, akik már beléptek életük negyedik évtizedébe, mondta Miloš Vučević védelmi miniszter a Blicnek adott interjújában. Szerinte az idősebbeknek rövidebb ideig tartana a kiképzés – három héten át, majd hozzátette, hogy szakmai vita folyik arról, hogy újra bevezessék a kötelező sorkatonai szolgálatot.

„A kötelező sorkatonai szolgálat célja, hogy az új generációk elsajátítsák, hogyan kell krízishelyzetekben fellépni, s ennek köszönhetően Szerbia lakossága biztonságban lenne. Jelenleg nem tudjuk, hogy mit tegyünk, ha árvíz van, vagy valahol tűz üt ki“, mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy amikor a kötelező sorkatonai szolgálatról beszélünk, akkor nem a háborúra gondolunk, hanem arra, hogy a hadsereg a polgárok szolgálatára legyen. Vučević hozzátette, ő személyesen abszolút támogatja annak bevezetését.