Hétfőn éjféltől kedd éjszakáig nem sugárzott műsort az N1 és a Nova S, helyette a fekete képernyőn egy felirat állt: Sötétség van Szerbiában szabad sajtó nélkül. A keddi nap folyamán nem érkezett magyarázat, miért szánták el magukat erre a lépésre, majd szerdán reggel közleményükből derült ki, miért is került sor a programjaik megszakítására.

Az N1 és a Nova S szeretett volna rámutatni, milyen sötétség uralkodhat el Szerbiában akkor, ha az N1 televízió és a Nova S nem sugároz műsort.

“Szerettünk volna egy reális képet mutatni arról, hogyan nézne ki a tájékoztatás, ha a szerbiai polgárok csak az események egyik oldalát látnák, egy véleményt hallanának, kritikus hang nélkül”, írják, majd hozzáteszik, szerettek volna rámutatni arra is, hogy évek óta mekkora nyomásnak vannak kitéve, hogy próbálják ellehetetleníteni a munkájukat és a megvonni a támogatásaikat.

A legutóbbi nyomás a szabad sajtóra az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testületre (REM) vonatkozik, amely továbbra sem ítélte oda az ötödik sugárzási frekvenciát, pedig lejárt a határidő Az N1 néhány hónappal ezelőtt pályázott a nemzeti engedélyre, az eredmény pedig azt mutatja, hogy a REM-nek nem fontos a pluralizmus, hiszen most a Nova S csatornával is ugyanaz történik. Hiába pályáztak az ötödik frekvenciára.