Vjosa Osmani koszovói elnök reagált a szerb politikusok „fenyegető” üzenetére, miszerint megfontolják, hogy a biztonsági erők 1000 tagját küldik Koszovóba, és azt mondta, Koszovó területére soha sem fog lépni szerb rendőr, vagy katona.

– Szerbia hegemonisztikus álma soha sem fog megvalósulni – írta Osmani a Facebookon.

Hozzátette, Szerbia rendőri és katonai agresszióval való nyílt fenyegetése azt bizonyítja, hogy az országban továbbra is jelen van a hegemonisztikus mentalitás. A koszovói elnök aláhúzta, hogy hazája területére soha nem fog lépni szerb rendőr, vagy katona.

– Ezt vissza kell utasítania az egész demokratikus világnak, amely 1999-ben mérte a legerősebb csapást az efféle gondolkodásmódra – írta a koszovói elnök.

Értékelése szerint a koszovói rendőrség tagjainak megsebesítése olyan bűncselekmény volt, amely Koszovó szuverenitása és alkotmányossága, illetve a jogállamiság ellen irányult.

Ugyanilyen jogsértésnek minősítette az újságírók elleni támadást is, amire Osmani szerint az intézményeknek azonnal reagálniuk kell.

Az N1 arról ír, hogy a koszovói biztonsági helyzetet ismerők szerint Szerbia részéről ez nem több üres fenyegetésnél, ugyanis azt, hogy szerb biztonsági erők bevonuljanak Koszovóba, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata és a kumanovói egyezmény alapján is csak a KFOR parancsnoka engedélyezheti. A szakértők véleménye szerint a jelenlegi helyzetben ez szinte teljesen elképzelhetetlen.