A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) is közleményben ítélte el „dr. Pásztor Bálint (VMSZ alelnök) népképviselő, frakcióvezető, a szabadkai VKT elnöke, magánegyetemi tanár, az Újvidéki Egyetem Tanácsának tagja dölyfös viselkedését, illetve Vicsek Annamária (VMSZ) oktatási  államtitkár és az Európa Kollégium IB tagja reakcióját, amivel célkeresztet rajzolt Bágyi Ribár Renáta (RTV) újságíró homlokára, megkérdőjelezte magyarságát, újságírói professzionalizmusát, megvádolva azzal, hogy a szerb ellenzék retorikáját használva gyűlöletet szít, nem fogadja el az ártatlan áldozatoknak állítandó emlékművet, és szégyenteljesen viszonyul a szerb-magyar megbékélés iránt, csakis azért mert merte végezni a dolgát és olyan kérdéseket is fel mert tenni, amik nem illenek bele az általuk megszokott alákérdezős interjúk sorozatába.”

A VMDK szerint az ilyen megnyilvánulásoknak nem titkolt célja a független, tényfeltáró újságírók megfélemlítésé, öncenzúrára való ösztönzése, illetve az egyhangúság teljes bevezetése.

„A VMDK úgy látja Pásztoréknak már nem elegendő az MNT alapítású média bedarálása, a Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Pannon Rádió, Szabadkai Magyar Rádió és számos regionális, illetve helyi médium pártmonopólium alá vonása, hanem most a közszolgálati Újvidéki Rádió 2 -es csatorna és a Vajdasági RTV magyar szerkesztőségének pártmédiává züllesztését célozták meg” – áll többek között a közleményben.