A NASA új holdprogramjának első küldetése november 16-án vette kezdetét. Az Artemis-1 sikerrel teljesítette a feladatokat és űrhajója, az Orion vasárnap visszatért a Földre.

Az amerikai űrhivatal régóta tervezgette a visszatérést a Holdra. Bár eredetileg nem így volt kitervelve, az Orion éppen 50 évvel azután ért haza, hogy az utolsó ember a Holdra lépett. Eugene Cernan és Harrison Schmitt az Apollo-17 küldetéssel járt a Holdon, ahova 1972. december 11-én érkeztek meg. Azóta több ország is “kutakodott” a Holdon, de emberes küldetést nem valósított meg senki.

Hazatér az Orion: itt már a Földet mutatja december 10-én (Fotó: NASA)

Hazatér az Orion: itt már a Földet mutatja december 10-én (Fotó: NASA)

Az Artemis-program célja hogy ismét embert jutasson a Holdra. Később állandó bázis kialakítása van tervbe véve, az Artemis eredményeit pedig a Mars utazásokhoz is fel fogják használni.

Az Artemis-1 hordozórakétája az SLS (Space Launch System) volt, amely évtizedes építkezés után most vizsgázott először. Feladata, hogy az Orion űrhajót eljuttassa a Holdig. A jelenleg létező legerősebb (és legnagyobb) rakéta megépítéséhez a korábbi űrrepülők hajtóműve szolgált alapul. Azoknak pedig a jó öreg Saturn-V volt a modellje. A Saturn-V az Apollo-program rakétája volt és sok más mellett arról volt híres, hogy indításakor a létező legnagyobb emberalkotta zajt produkálta.

Ha az SLS beválik a további Artemis missziókban is, akkor akár a Mars emberes elérése is szóba jöhet a rendszer segítségével.

Az SLS sikeres bemutatkozása után az Orion űrhajó “lépett a porondra” a Holdnál. Ilyen űrhajók fogják szállítani a legénységet, a tervek szerint az Artemis harmadik missziójától kezdve. Az Orion ebben az első küldetésben még nem szállt le a Holdra, teszteket végzett, jól körülnézett, vizsgálódott, majd hazaindult.

A hazafelé vezető úton várt rá az egész küldetés kulcsfontosságú tesztje. A légkörbe való visszatéréskor vizsgázott az űrhajó hőpajzsa. Ez a lépés azért érdekes, mert földi környezetben nem lehet szimulálni pontosan ilyen viszonyokat, így ha maga az egész küldetés eddig a pontig sikeres is volt, de itt elbukik, akkor az egész program veszélybe került volna.

Leszállás közben az Orion (Fotó: NASA)

Leszállás közben az Orion (Fotó: NASA)

Szerencsére minden rendben ment és az Orion szinte percre pontosan pottyant az óceánba Kalifornia partjai közelében helyi idő szerint vasárnap délután.

Az űrhajót a USS Portland hadihajó halászta ki a vízből, majd San Diegóba indult vele. Innen az Orion visszatér kiindulási helyére, a floridai Kennedy Űrközpontba, ahol majd az aprólékos vizsgálatokat, elemzéseket elvégzi a NASA.

Az Artemis-program következő küldetése legkorábban 2024-ben indulhat el, még akkor is emberek nélkül.

Orion-halászat a Csendes-óceánon (Fotó: NASA)