A közbeszerzéseket felügyelő iroda döntéséig leállítják a szabadkai Népszínház épületén végzett felújítási munkálatokat, írja a gradsubotica.co.rs portál.

A belgrádi Modulor vállalat köré tömörülő konzorcium óvást nyújtott be a városi közigazgatás döntésére, amellyel a felújítási munkálatok befejezésével az SMB Gradnja cég vezette konzorciumot bízta meg, amely 1,154 milliárd dináros ajánlattal pályázott a közbeszerzésen.

A felújítási munkálatok folytatására a Modulor vállalat is pályázott, a meljinai Omorika Monenegro, az oreškovicai FMS Kvart, és a belgrádi Tesla sistemi cégekkel közösen. Az ő ajánlatuk kedvezőbb volt, ugyanis 1,064 milliárd dinárért végezték volna el ugyanazt a feladatot.

A Modulor ajánlatát a városi közigazgatás olyan indokkal utasította el, hogy abban nem pontosították azt, hogy melyik munkálatokat, milyen pénzügyi kereket között melyik alvállalkozóra bízzák, továbbá, hogy a konzorciumot vezető cég az általa eljuttatott dokumentációval nem tudta bizonyítani, hogy a közbeszerzésen meghatározott valamennyi műszaki feltételnek eleget tesz.

Így a Népszínház felújítási munkálatainak a befejezésével az SMB Gradnja cég köré tömörülő konzorciumot bízták meg, amit az újvidéki A.R.J. Technology, a kragujevaci Technosector, a belgrádi Svetlost teatar és a szabadkai Rotel cég alkot. A városi közigazgatás elfogadta a konzorcium ajánlatát, amely a munkálatokat 1,154 milliárd dinárért végezné el.

Az ajánlattevő jogvédelme érdekében benyújtott óvás miatt minden munkálatot leállítottak. A Népszínház felújítása a közbeszerzéseket felügyelő iroda döntése után folytatódhat.