Csütörtökön leváltották Bojana Savovićot, a belgrádi felsőfokú ügyészség ügyészét, aki több mint egy éven át vizsgálódott a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) körüli visszaélésekkel kapcsolatosan.

Az ügyésznőt csütörtökön váltották le, azt követően, hogy szerdán utasítást adott hat személy letartóztatására, ügyét elvették tőle és a korrupcióellenes osztályról egy másikra helyezték át, tudta meg az N1.

– Épp az imént váltották le a felsőfokú ügyészség ügyészét, aki egy éve készíti elő az EPS ügyét, és akinek az utasítására hat személyt őrizetbe vettek. Még azt sem engedték meg neki, hogy kihallgassa őket! Miért tették őt félre, hogy ezt az ügyet ne fejezhesse be? Így manipulálnak az eljárásokkal, amelyek aztán kútba esnek, mert olyanok kapják meg az ügyet, akik majd nem teszik fel a megfelelő kérdéseket – kommentálta az esetet a Twitteren Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke.

Amint arról mi is beszámoltunk, a rendőrség és a belgrádi felsőfokú ügyészség közös akciója során szerdán hat személyt tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy a Kostolac B hőerőművön végzett munkálatok során 7,5 millió dollárral megkárosították a Szerbiai Villanygazdaságot (EPS).

7,5 millió dolláros kárt okoztak a villanygazdaságnak, őrizetbe vették őket