Elon Musk évek óta dédelgeti egy saját város létrehozásának tervét. Az ügyleteire rálátó források most több érdekes részletet is megosztottak a texasi utópisztikus település terveiről, írja TECH rovatában a hvg.hu.

Miután Elon Musk visszaszerezte a világ leggazdagabb embere címet, fény derült azon tervének részleteire, mely szerint saját várost építene Texas államban, egy több ezer hektáros, újonnan vásárolt mezőgazdasági területen – írja a The Wall Street Journal hivatalos nyilvántartásokra, valamint a projektet ismerő személyek elbeszélésére hivatkozva.

A lap forrásai szerint afféle texasi utópiaként írták le a Colorado folyó menti várost, melyben a Muskhoz köthető vállalatok alkalmazottai  élhetnének és dolgozhatnának. Aligha mellékes, hogy az Austintól 35 mérföldre fekvő terület városként történő elismerése

lehetővé tenné Elon Musk számára, hogy saját szabályokat állapítson meg a településén.

Texas állam törvényei szerint egy településnek legalább 201 lakosra van szüksége ahhoz, hogy kérelmezhesse városként való bejegyzését.

A milliárdos terveire rálátó források szerint az elektromos autókat gyártó Tesla, az űrkutatással foglalkozó SpaceX, valamint az alagútépítő The Boring Company munkatársai a piaci ár alatt bérelhetnének otthonokat a településen.

A tervezett város a Boring és a SpaceX most épülő létesítményei mellett helyezkedik el. A kiszivárgott fotók és a várost ismerő személyek szerint a helyszínen már megépült egy moduláris házakból álló csoport, egy medence, egy szabadtéri sportpálya és egy edzőterem.

Hogy Elon Musk saját város építését forgatja a fejében, az nem újdonság. Azóta keringenek róla pletykák és szivárognak információk, hogy a feltaláló-üzletember 2021-ben Twitteren elejtette, hogy „the city of Starbase, Texas” néven létrehozna valamit.