Hogy mennyibe kerül és ki fizeti a szerb elnök múlt hétvégén indult kampányának költségeit, még nem ismert. Aleksandar Vučić szerb államfő helikopterrel utazott Vranjéba, ahová buszok százaival szállították a bérelt sportcsarnokban tartott pártrendezvényre szimpatizánsait. Arra a kérdésre, hogy pártkampányról vagy elnökválasztási kampányról van szó, a Szerb Haladó Párt (SNS) igazgatóságának elnöke, Darko Glišić azt válaszolta az N1-nek, hogy „lassan, amikor megalakul az új mozgalom, mindent elmondunk”.

Hogy ki fizeti az elnök szerbiai útjait, ahol valóra vált álmokról számol be közönségének, egyelőre titok. Ám ha valaki a finanszírozás hátteréről kérdezi a haladókat, azok válasz helyett csak az új mozgalomról beszélnek.

Amilyen átláthatóan bemutatjuk az SNS minden kampányát, úgy az új mozgalommal kapcsolatban, amelynek mi is részesei leszünk, mindenkinek minden szükséges információt átadunk majd

– mondja Darko Glišić. Ám amíg nincsenek információk a Népi Mozgalom az Államért mozgalomról, addig a közönségnek be kell érnie az elnök ebédjéről szóló sztorikkal.

– Én fizettem az ebédért, a pitéért, az üzemanyag benne van a költségvetésemben, ami 30 százalékkal kisebb most, habár az árak mindenképp magasabbak mint voltak, így a legnormálisabb dolog amit tehetek, az az hogy meglátogatom a szerbiai polgárokat. Az állam semmivel sem fizet többet mint kellene

– mondta Vučić. Hogy mennyibe került és ki fizette, hogy Vučić Belgrádból Vranjeba helikopterezzen, sajnos nem derült ki. Összehasonlításképpen, egy Belgrád-Zlatibor helikopterút ára 2000 euró körül alakul. Az sem derült ki, hogy miből fizették azt a száznál is több buszt, amivel az embereket odaszállították a párteseményre, de egy busz bérlése 300 euró körül van.

S bár a kiadásairól nem nagyon akart beszélni az elnök, a rendezvényen elmagyarázta Mrtvice falu lakóinak, hogy miért nincs pénz a falusi rendelőintézet helyreállítására.

– Önök fizetnének egy olyan iskola felújításáért, és működtetéséért ahol csak egy diák van? Így van ez nálunk Szerbia szerte az egészségházakat illetően – mondja Vučić.

Marinica Tepić, az Szabadság és Igazságosság Pártja tisztviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvényen résztvevők munkaidőben tartózkodtak ott, és közzétett egy üzenetet, amelyben az áll, hogy a haladó pártiakat arról tájékoztatták, hogy március 17-én és 24-én korán el kell hagyniuk munkahelyeiket, mert kötelesek Aleksandar Vučić rendezvényein megjelenni ezzel kifejezve az elnök iránti támogatásukat.