A szervezett bűnözés elleni ügyészség utasítása alapján a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA), a Belügyminisztérium és a rendőrség szervezett bűnözés elleni szolgálatának a tagjai csütörtökön letartóztatták a mentelmi jogától megfosztott Z.M.-et, a loznicai szabálysértési bíróság bíráját, és további öt személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénzt fogadtak el, illetve adtak át, továbbá visszaéltek hivatali helyzetükkel és iratokat hamisítottak meg.

A bírót azzal gyanúsítják, hogy 2022. március 24. és 2022. december 9. között két alkalommal kenőpénzt fogadott el B.S. és D.N. gyanúsítottaktól, és a felesége, akit szintén letartóztattak, ebben a segítségére volt.

Z.M. bíró a gyanú szerint hivatali visszaélést is elkövetett, amikor meghamisított egy kihallgatásról szóló jegyzőkönyvet is, amelyen a gyanúsított ott sem volt, és ebben bűntársa volt S.S. gépírónő is.

A gyanúsítottak ellen bűnvádi feljelentést tesznek.