A célegyenesbe érkezik a tájékoztatási stratégia elkészítése, a nyers változatot most nézik át, finomítják, mielőtt közvitára bocsátanák, amire a terv szerint, április folyamán vagy legkésőbb május elején sor is kerülhet – fogalmazott Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, miután a Szabad Magyar Szó arról érdeklődött, valóban elkészült-e már a dokumentum, miközben még zajlik a vajdasági magyar tájékoztatási eszközök, szerkesztőségek látogatása.

Fremondot arról kérdeztük, miért csak bizonyos szerkesztőségeket látogattak meg az MNT képviselői és miért nem a vajdasági magyar tájékoztatás valamennyi szereplőjét?

– Tudomásom szerint a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága és alelnöke azokat az intézményeket és sajtóorgánumokat kereste fel, amelyeknek alapítója a Magyar Nemzeti Tanács, illetve olyan kistérségi lapokat látogatott meg, amelyek támogatásban részesültek eddig a Magyar Nemzeti Tanács által. Tudomásom szerint tervben van, hogy minél több sajtóorgánummal találkozzanak, akik magyar nyelven tájékoztatják a vajdasági magyarságot – mondta az MNT elnöke.

A Szabad Magyar Szó úgy tudja, a Végrehajtó Bizottság járt a Vajdasági Rádió és Televízió rádiós szerkesztőségében is, holott az se nem MNT alapítású, se nem részesült támogatásban a nemzeti tanács által, tény viszont, hogy az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének főszerkesztője, Gusztony András szerepelt a Magyar Összefogás legutóbbi listáján, méghozzá az előkelő hatodik helyen.

Kérdésünkre, miszerint tud-e arról, hogy a Sajtószabadság Alapítvány, amely a Családi Kör, a Szabad Magyar Szó és a babamama.rs vajdasági szülők portálját is működteti, hivatalosan is felkereste a Magyar Nemzeti Tanács hivatalát és meghívót intézett a Végrehajtó Bizottság tagjaihoz, látogassanak el szerkesztőségünkbe, viszont arra sem kaptunk visszaigazolást, hogy egyáltalán megkapták-e, tudomásul vették-e a levelet, Fremond a következőket válaszolta:

– Nem tudom, hogy milyen megkeresések érkeztek a hivatalhoz, viszont folyamatosak a megkeresések a sajtó esetében. Biztos vagyok abban, mindenki, aki jelezte, hogy szeretne tárgyalni és szeretne egy asztalhoz ülni a Magyar Nemzeti Tanáccsal, annak lehetőséget biztosítunk. De egyébként ott lesz a közvita is, ahová mindenki meghívást kap, és elmondhatja az észrevételeit. A dokumentum és a közvita is nyilvános lesz, mindenki javaslatát megfontoljuk – fogalmazott Fremond.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után kicsivel több mint egy óra múlt el, és a Sajtószabadság Alapítvány igazgatója által hétfőn megírt levélre befutott a Magyar Nemzeti Tanács alelnökének és a tájékoztatásért felelős tanácsosának is a válasza: mindketten megerősítették, hogy a látogatások folyamatosak, és amint lehetőségük lesz rá, úgy a Családi Kör és a Szabad Magyar Szó szerkesztőségébe is ellátogatnak.