Egy állatkerti parkoló szemetesében talált fehér tigriskölyök életéért küzdenek görög állatorvosok – közölte pénteken Jean-Jacques Lesueur, az athéni Attika állatkert alapítója.

Egy takarító talált rá február 28-án a három hónapos tigriskölyökre, amely illegális vadállat-kereskedelem áldozata lehet. Az állatkert biztonsági kameráinak felvételein egy jármű volt látható, amely éjszaka hajtott oda a szemeteshez. Lesueur szerint most próbálják megtalálni a rendszámtáblák alapján.
„Ez az első alkalom, hogy valaki ilyen állatot hagyott az állatkert előtt. Úgy értem, volt már dolgunk sorsukra hagyott állatokkal, de ezek általában kutyakölykök, kiscicák, vagy teknősök voltak, tigris nem volt még soha” – hangsúlyozta Lesueur.

A nőstény tigriskölyök súlyos állapotban került az állatorvosok elé, sovány volt és kiszáradt. „Amikor először került szemem elé a kölyök, nem hittem el, amit látok, nem tudtam felfogni, hogy egy állat ilyen állapotban lehet” – számolt be az első benyomásáról Noi Pszarudaki állatorvos. „Feltehetően nem etették megfelelően , és súlyos hiányt szenvedett vitaminokban és ásványi anyagokban, ami rendkívül törékennyé tette a csontjait” – tette hozzá.
Röntgenfelvételeken egy fémtűt is találtak az állat hátsó lábában.

Lesueur szerint amennyiben a tigriskölyök életben marad, menhelyre kell majd áttelepíteni, mivel az állatkertben nincsenek a fajtájából példányok. Nemzetközi természet- és állatvédelmi szervezetek már felvették a kapcsolatot az állatkerttel és segítséget kínáltak.

Andrea Cerny, az állatkert nagymacskákért felelős gondozója leszögezte: a tigrisek méretüknél, táplálkozásuknál és agresszivitásuknál fogva nem háziállatnak valók. „Nagyon veszélyes állatok, hatalmas gyilkos ösztönnel” – fogalmazott Cerny, aki szerint a háziállatként tartott tigrisek nagy részét sorsára hagyját vagy megölik.

Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerint az illegális vadállatkereskedelem egy több milliárd eurós üzletág. Az európai vevők gyakran afrikai és ázsiai országokból szerzik be az exotikus állatokat.

Maria Ganoti, a görög ANIMA állatmentő egyesület vezetője elmondta: tudomásuk van arról, hogy vadállatokat csempésznek Görögországba, s nem ez az első eset, hogy tigrist. Hozzátette: általában Törökország vagy Ciprus felől csempészik be az állatokat, mindemellett Görögország az illegális vadkereskedelem egyfajta kapujává válik Európa más részei felé, tudatta az MTI.