Az Európai Unió védnöksége alatt folytatódik Belgrád és Pristina párbeszéde az észak-macedóniai Ohridban szombaton. A legfelsőbb szintű találkozó(k) középpontjában a Koszovó és Szerbia kapcsolatainak normalizálását szabályozó megállapodás megvalósítási záradékának véglegesítése áll.

Ohridban jelen van Aleksandar Vučić szerb államfő, Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Miroslav Lajčák, az EU különmegbízottja, aki Belgrád és Pristina párbeszédének egyengetését végzi, valamint Albin Kurti, Koszovó miniszterelnöke is.

Szombaton délelőtt kétoldalú egyeztetéseket folytattak a felek, majd várhatóan háromoldalú találkozóra is sor kerül, amelyen Vučić és Kurti mellett a nemzetközi közösség képviselői is jelen lesznek.

Vučić és Kurti egy február végi brüsszeli értekezleten szóbeli jóváhagyását adta a megállapodásra, de Borrell szerint még meg kell állapodni az egyezmény megvalósításának menetrendjéről.

A találkozók Josip Broz Tito egykori nyári rezidenciáján, a Biljana villában zajlanak, amely Ohrid városától mintegy hat kilométernyire található a hegyekben.

Az ingatant, a Szkopje-Ohrid közutat, valamint Ohrid városát nagyszámú rendőri erők biztosítják, tudatta az N1.

 

Vučić érkezése a tárgyalások helyszínére/Forrás: Európai Külügyi Szolgálat (European External Action Service)