Kegyelmet kapnak azok az észak-macedóniai állampolgárok, akik börtönbüntetésüket töltik, vagy akikre börtönbüntetés várt volna a koronavírus-járvány idején bevezetett elővigyázatossági intézkedések megsértése miatt – idézi a szkopjei parlament döntéséről szóló híreket a 444.hu.

A nyugat-balkáni ország törvényhozása hétfőn késő este döntött arról, hogy módosítja a vonatkozó törvényt, és amnesztiát ad mindazoknak, akikre börtönbüntetés várna, illetve azoknak is, akik már börtönbüntetésüket töltik. A módosításra a beadvány benyújtói szerint azért volt szükség, mert az észak-macedón börtönök egyébként is túlzsúfoltak. A döntés mintegy háromszáz embert érint, közülük több mint kilencvenen jelenleg börtönben vannak, a többiek ügyében még eljárás folyik.

A koronavírus-járvány kitörésekor, három évvel ezelőtt, a balkáni ország törvényhozása és kormánya szigorú szabályokat hozott, amelyek célja az állampolgárok egészségének megőrzése volt. A szabályszegőkre súlyos pénzbüntetés várt. Aki ezt nem tudta kifizetni, börtönbe került. Büntették a kijárási tilalom megszegőit, illetve azokat is, akik nem tartották be az elővigyázatossági intézkedéseket.

A szigorú szabályozás ellenére a kétmilliós Észak-Macedóniában mindeddig 346 852-en fertőződtek meg, és 9662 ember halt bele a betegség szövődményeibe.